Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nem csak tanár-, óvodapedagógus-hiány is van, sőt egyre komolyabb, néhol már a működőképesség sem garantált - figyelmeztet a Szülői Hang.
A magyar óvodák jelentős részében nem tudnak biztosítani csoportonként két diplomás óvodapedagógust, így arra kényszerülnek, hogy megfelelő pedagógiai képesítés nélküli személyek legyenek a gyerekekkel délután és reggel. Ezzel elkerülhetetlenül sérül az óvodai nevelés minősége. A gyerek nem kapja meg azt a fizikai és érzelmi biztonságot, amelyre szüksége lenne az egészséges fejlődéshez, és a nem megfelelő pedagógiai módszerek miatt könnyen szerezhet érzelmi sérüléseket is - derül ki a szülők és pedagógusok személyes tapasztalataira épülő Szülői Hang-felmérésből.
A kormányzat rendszerint arra hivatkozik, hogy a gyerekek számához viszonyítva nem állunk rosszul a pedagógusok átlagos számával, az országos statisztika azonban nem tükrözi a hatalmas helyi különbségeket. Valóban nem minden óvodában jelentkezik az óvodapedagógus-hiány, és működik sok olyan óvoda is – különösen kistelepüléseken –, ahol a kis létszámú csoportok javítják az országos átlagot. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy sok helyen viszont súlyos a pedagógushiány, túl kevés az óvodapedagógus a gyerekek számához képest - emeli ki a Szülői Hang.
A kormányzat tavaly augusztus végén rendeletben törvényesítette az óvodapedagógusok tömeges pályaelhagyása miatt kialakult kényszerű állapotot. A rendelet szerint már csak 8 és 12 óra között követelmény, hogy a gyermekekkel diplomás óvodapedagógus foglalkozzon, bármifajta pedagógiai képzettség nélkül bárkit alkalmazhatnak.
Az óvodapedagógusok és segítőik bére olyan megalázóan alacsony, hogy nagy a veszélye, hogy előbb-utóbb még többen elhagyják a pályát. Az óvodapedagógus-hiány velejárója, hogy az óvodában folyamatosan cserélődnek az óvónők és segítőik – ez a gyerekeknek önmagában is traumát, szenvedést jelent, hiszen a kisgyermekek számára ebben a korban nélkülözhetetlen a biztonságos érzelmi kapocs, ami így nem tud kialakulni.
Mindezek a problémák oda vezettek, hogy az óvodapedagógusok közül sokan elfáradtak, kiégtek – még azok is, akik a kisgyermekekkel való foglalkozást még mindig hivatásuknak tekintik és munkájukat szívvel-lélekkel végzik. Nyilvánvaló, hogy mindez a gyerekeken csapódik le - figyelmeztet a Szülői Hang. Szerintük az óvodapedagógus-hiányt a kormányzat adminisztratív módon azzal kívánja enyhíteni, hogy megnehezíti a további egy év óvoda igénylését. Így csökkennek ugyan a létszámok, de olyan gyerekektől vonják meg az óvodai képzés lehetőségét, akiknek erre a legnagyobb szüksége lenne – hívják fel a figyelmet.
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).