Már most meleg teát osztanak a fóti gimnáziumban, 18 fok sincs az iskolában
Sajnos úgy tűnik, a fűtési szezon alatt sem lesz melegebb, ezért mindenkinek fel kell készülnie a hidegre.
Sajnos úgy tűnik, a fűtési szezon alatt sem lesz melegebb, ezért mindenkinek fel kell készülnie a hidegre.
Eduline
A Gödöllői Török Ignác Gimnázium felújítása körül a tanév kezdetén kialakult kisebb botrány tovább folytatódik.
Eduline
A Deák Téri Evangélikus Gimnázium harmincegy tanára közös fotóval és egy nyilatkozattal fejezte ki aggodalmát „a magyar oktatásügy helyzete” miatt.
Eduline
De azt is hozzátette, hogy törekedni kell a spórolásra.
Eduline
A hatodikos diák szerdán esett ki a II. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium egyik második emeleti ablakából.
Eduline
Pintér Sándor belügyminiszternek és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak írt nyílt levelet egy fővárosi pedagógus, miután átvette a tankerület fenyegető levelét.
Eduline
A minisztérium szerint az új Nat nemcsak hazafias, hanem komolyan csökkentette a diákoktól elvárt tananyag mennyiségét, még táblázatot is készítettek, hogy ezt megmutassák.
Csik Veronika
Több budapesti gimnázium köré vontak élőláncot diákok csütörtök reggel – a zuglói Szent István Gimnázium előtt több mint kétszázan voltak, de a Fasori Evangélikus Gimnázium körül is legalább ennyien voltak. Péntek reggel a Szerb Antal Gimnáziumnál szerveznek megmozdulást középiskolások, jövő héten pedig Szegeden akcióznak majd tanárszakos egyetemistákkal együtt.
Szabó Fruzsina
Legalábbis ezt ígérte a település polgármestere, aki az ügy kirobbanás után vizsgálatot is indított, szerinte a közétkeztetésért felelős cég vezetője saját hatáskörben döntött az adagok csökkentéséről.
Eduline
Egyre több tanár csatlakozik a tiltakozásokhoz, az igazán komoly megmozdulások azonban októberben-novemberben jöhetnek – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.
Eduline
A Hull Trinity House Academy “tengerésziskola” 1787-ben nyitotta meg a kapuit kifejezetten fiúk számára, az idei évben azonban már 40 lány is náluk kezdi a tanévet.
Eduline
Az ADOM Diákmozgalom egyébként azzal sem ért egyet, hogy ne legyen őszi szünet, ami egyébként összesen három tanítási napot jelent.
Eduline
A következő egy hónapban kétnaponta, egy-egy tanórára nem veszik majd fel a munkát.
Eduline
A döntés része a költségcsökkentő terveknek az önkormányzatnál, a szülők viszont nagyon nem örülnek neki.
Eduline
A Dél-budai Tankerületi Központ előtt tartottak tüntetést szülők szerda reggel. Egy petíciót szerettek volna átadni a tankerület vezetőinek.
Tornyos Kata
A rendelet csak azt szabályozza, minimum hány foknak kell lenni az iskolákban - magyarázta a kormány -, de ennél lehet melegebb.
Eduline
Megtelt kétségbeesett pedagógusoktól érkező levelekkel az egyik legnagyobb szakszervezet postaládája.
Eduline
Augusztus közepén Facebook-oldalán indított adománygyűjtő kampányt az alapítványi fenntartású Rákospalotai Meixner Általános Iskola, miután kiderült, hogy a sokszorosára emelkedő rezsiköltséget nem tudják kigazdálkodni. Néhány hét alatt sokaktól érkezett kisebb-nagyobb felajánlás, de a szülők és a gyerekek is összefogtak. Volt olyan osztály, ahol közösen adták össze az egyik diák – a költségek emelkedése miatt 80 ezer forintra nőtt – tandíját.
Székács Linda
Hiába magasabbak a bérek a fővárosban, mint Békés megyében, aki az oktatásban dolgozik, ugyanannyit keres - ez pedig komoly pedagógushiányt hoz magával Budapesten.
Eduline
A település polgármestere szerint csökkenteniük kell a kiadásaikat, emiatt már nem tudják fizetni az iskolabusz fenntartását.
Székács Linda