Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A fővárosi iskolák helyzetét részletesebben ismerjük, mert nagyobb figyelmet kaptak a sajtóban. Vidéken azonban nehezebb rávenni a pedagógusokat a nyilatkozásra, mert félnek a következményektől. Van iskola, ahol kifejezetten megtiltották a tantestületnek, hogy interjút adjanak.
„Minden osztályfőnök maga tanítja a nyelvtant, irodalmat az osztályának, mert magyartanár nincs, technikatanár sincs, ezt is az osztályfőnökök tanítják a saját osztályuknak, az igazgatóhelyettes szeret rajzolni, ezért a rajzot ő oktatja, a kémiatanár egy másik településről jár át, az énektanár szintén óraadó.” – mondta egy vidéki iskola tanárja a Válasz Online-nak.
A híroldal szerette volna feltérképezni a vidéki tanárok helyzetét, ezért több település pedagógusával is beszéltek, akik elszomorító képet festettek az ottani körülményekről. Az is árulkodó, hogy csak teljesen anonim formában mertek nyilatkozni, még a város nevének elhallgatását is kérték, mert ennyire félnek a retorziótól. Az egyik beszámoló szerint többen direkt utasítást is kaptak a tantestületi értekezleten, hogy senkinek ne nyilatkozzanak, mert „utánuk nyúlnának”.
„Ha a Horthy rendszert tanuljuk, még egy hetedikes, falubeli gyereknek is feltűnik, hogy az egészen hasonló ahhoz, ami ma van” – nyilatkozta egy másik tanár, akinek az iskolájából több szakos tanár is hiányzik. A természettudományi órák egy részét például egy biológus tartja, aki egy másik településről ingázik hozzájuk.
Vannak az egész országot érintő problémák is
Egy gyógypedagógus elmondása alapján a legdühítőbb számára nem is az alacsony bérek, hanem a sok adminisztráció és a fizetetlen helyettesítések. 30 óráig minden pedagógus ingyen helyettesít, mivel az állam csak ezen felül fizet a plusz munkáért. És csak ezután kezdenek hozzá a többi feladathoz: adminisztráció, dolgozatjavítás, felkészülés, szakkörök. Több megkérdezett bírálta az új minősítési rendszer bevezetését is, amellyel még szigorúbban ellenőriznék a tanárok munkáját - erről itt olvashattok részletesebben.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.