Megint diákokat raboltak el Nigériában, még nem tudni hol lehetnek

Legalább nyolc középiskolás diákot raboltak el ismeretlen fegyveresek az ország északi észén fekvő Kaduna államban - jelentette szerdán al-Dzsazíra katari székhelyű hírtelevízió.

  • MTI

Samuel Aruwan, az állam biztonsági szolgálatának parancsnoka elmondta, hogy az iskolából hazafelé tartó diákokat hétfőn, Kachia körzetében rabolták el.

Jelenleg a hollétükről nem tudni, az emberrablók azonban rendszerint a környékbeli erdőkben tartják fogva áldozataikat, amíg az értük követelt váltságdíjat ki nem fizetik.

Nigéria északnyugati részén iszlamista terrorcsoportok és más bűnbandák rendszeresen hajtanak végre emberrablásokat, nem ritkán diákokat is elhurcolnak. A bűnszervezetek általában váltságdíjért rabolnak el gyerekeket.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.