Eltűnt a KRÉTA-ból a „tanórák” szó, de a fenntartó szerint ez csak tévedés volt

Pedig van némi különbség jogilag a tanóra és a foglalkozás között.

  • Eduline

A közoktatásban kötelezően használandó Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) e-napló szövegezésében a „tanórák” szót „foglalkozásokra” írták át, erre L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, vette észre a Telex. Szerinte az elsőre lényegtelennek tűnő különbségnek azért van jelentősége, mert tanórát eddig csak képesített szakember, foglalkozást viszont bárki tarthat. Emellett a tanóra 45 perces, a foglalkozás pedig egy órás.

Illetve, mint arra Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja felhívta a figyelmet, ez a kifejezés pont így az ide vonatkozó jogszabályban nem is szerepel, csak olyan, hogy „egyéb foglalkozás”. Ami nem tanórát jelent, hanem például szakkört vagy korrepetálást. Nagy a szakemberhiányt vélelmezte a változtatás mögött, hogy így ne csak pedagógusok nevét írhassák be a foglalkozásokhoz.

Ám a közoktatási fenntartó Klebelsberg Központ szerint nincs szó semmi komolyabb szándékról a megfogalmazás mögött. A lapnak hétfő este azt írták:

„Nincs szó a tanóra átnevezéséről, egy technikai frissítésben történt tévedés, már ma este visszaáll a korábbi megnevezés.”

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.