A Szabad Vonalzón megjelent cikkben egy nyugdíjas, volt földrajz- és rajztanár emlékszik vissza pályájára.
Azt mondja, az iskola korábban valódi közösségi térként működött. A diákok nemcsak a kötelező órák miatt maradtak bent délután, hanem a szakkörök, sportkörök és közös programok miatt is. Ezek az alkalmak lehetőséget adtak arra, hogy a tanárok és a diákok közelebb kerüljenek egymáshoz.
„Az udvari ügyeletek, a gyermekvédelmi feladatok vagy a tanórán kívüli programok során olyan bizalmi kapcsolatok alakultak ki, amelyek lehetővé tették, hogy valódi nevelőmunka folyjon az iskolában” – fejti ki.
Szerinte a tanári kar szakmai együttműködése is erősebb volt: a pedagógusok a szünetekben is a diákok fejlődéséről beszélgettek, a szülők pedig partnerként támogatták az iskolát. A tanárok tekintélyét természetesnek vették, és ez a diákok tanulási motivációjára is hatással volt.
„Sok gyerek már hetedik osztályban feladja”
A mai helyzetet már inkább nagyszülőként, az unokái tapasztalatain keresztül látja. Úgy érzi, az iskola mindennapjai sokkal feszültebbé váltak.
A legnagyobb kihívás ma már sokszor nem a tanítás, hanem a fegyelem fenntartása. Fegyelem nélkül viszont nem lehet hatékonyan tanítani.
A tananyag mennyisége szerinte kezelhetetlenné vált: „Olyan témakörök kerültek át az alsóbb évfolyamokba, amelyeket a gyerekek segítség nélkül képtelenek feldolgozni. Sok diák már hetedik osztályban feladja a küzdelmet.”
A fizikai megterhelés is egyre látványosabb. A nehéz iskolatáskák miatt egyre több gyereknél alakul ki gerincprobléma – ezt saját családjában is tapasztalja.
„Az unokámnak is gerincferdülése lett, és nem egyedül van ezzel. Rengeteg tankönyvet kell nap mint nap cipelniük, mert a rendszer nem rugalmas.”
A nyugdíjas pedagógus szerint a magyar oktatásnak szemléletváltásra lenne szüksége. Példaként a finn és a német oktatási rendszert említi, ahol nagyobb hangsúlyt kap a projektalapú tanulás és a kisebb csoportokban végzett munka.
Úgy látja, az egyik legnagyobb hiba, hogy egyre több, korábban felsőbb szinteken tanított tananyagot próbálnak bepréselni az alacsonyabb évfolyamokba.
„Amikor az egyetemi szintű gondolkodást igénylő tananyagot középiskolába, vagy még korábbra próbálják áttenni, az csak kudarcélményt okoz a diákoknak.”
A tanári pálya megbecsülése nélkül nincs változás
Szerinte a tanári pálya vonzerejének növeléséhez nemcsak jobb felszereltségre lenne szükség, hanem olyan vezetőkre is, akik valódi szakmai reformokban gondolkodnak.
A tanárképzés átalakítását elkerülhetetlennek tartja, és fontosnak tartaná azt is, hogy a pedagógusok külföldi oktatási rendszereket is megismerhessenek.
„A tanárképzést egy átfogó reformmal kellene újragondolni. Jó lenne, ha a tanárok más országok oktatási modelljeibe is betekinthetnének.”
Bár sok problémát lát, mégis optimista maradt. Bízik abban, hogy a jövő generációi egy olyan iskolarendszerben tanulhatnak majd, ahol a pedagógus és a diák valódi partnerként tekint egymásra.
Jocó bácsi: Szerintem ez egy elidegenítő, tantestületeket egymásnak ugrasztó rendszer
A teljesítményértékelés túl szubjektív, belső feszültségeket generál és szembefordítja a pedagógusokat egymással Jocó bácsi szerint, aki arról is beszélt, hogy a pszichológiában már megjelent a gyerekkori kiégés fogalma – vagyis ma nemcsak a tanárokon, hanem a diákokon is egyre nagyobb a nyomás.