Egy friss tanulmány rámutat, hogy a roma gyerekek iskolai szegregációja nem elszigetelt jelenség, hanem a magyar közoktatás szerkezetébe beépült, rendszerszintű fejlemény.
Az iskolai szegregáció felszámolása nem képzelhető el a mostani beiskolázási és fenntartói rendszer mellett. A szabad iskolaválasztás, a változó fenntartói struktúra és a lakóhelyi különbségek együttesen tartják fenn a szelekciót – írja a Telex a Rosa Parks Alapítvány gondozásában 2025 decemberében megjelenő A deszegregáció lehetőségei Magyarországon című jelentés alapján, amit dr. Kegye Adél és Kende Ágnes írt.
A tanulmány megállapította, hogy a magyar iskolarendszer szerkezetileg elméletben nem, de a gyakorlatban korán szelektál. Azonban kevés a pontos adat, az etnikai adatgyűjtésnek jogi korlátai vannak, ezért nehéz számonkérni a problémát.
A becslések szerint a tanköteles korú gyerekek 12-13 százalékát teszik ki a roma tanulók, de nagyok a regionális különbségek:
Észak-Magyarország egyes megyéiben 2018-ban a roma tanulók aránya meghaladta a 30 százalékot.
Az állami fenntartású általános iskolákban a roma tanulók aránya nagyjából állandó, körülbelül 15 százalék.
A gimnáziumokban a roma tanulók aránya tartósan alacsony maradt: állami és egyházi fenntartási intézményekben 2-3 százalék, alapítványi és magánfenntartású gimnáziumokban 6-12 százlék.
Egy 2530 általános iskola bevonásával készült felmérésben 98 olyan iskola volt, amelyben a roma tanulók aránya meghaladta a 95 százalékot. Ezek az intézmények gyakorlatilag teljesen roma iskoláknak tekinthetők, és a mintába bekerült iskolák 4 százalékát tették ki.
A szegregált iskolába járás önmagában rontja a tanulók teljesítményét és továbbtanulási esélyeit: durván 3-5 százalékponttal lesz kisebb a középfokú végzettség vagy az érettségi megszerzésének valószínűsége a szegregált iskolába járó diák esetében, mint egy nem szegregált iskolában tanuló diák esetében.
Az oktatáskutatók körében szinte közmegegyezés van abban, hogy a szabad iskolaválasztás negatívan hat a deszegregációra. A választás szabadsága önmagában nem diszkriminatív, de a lakóhelyi különbségekkel, közlekedéssel, információs erőforrásokkal és felvételi szűrőkkel együtt etnikai és osztályalapú elkülönülést okoz. Több más európai országban, például Finnországban ezért nincs is szabad iskolaválasztás.
A felmérések szerint az alábbi tényezők erősen korlátozzák a roma családok szabad iskolaválasztását:
az iskola távolsága és az utazás költsége;
információhiány a választható intézményekről;
félelem a megbélyegzéstől, kiközösítéstől;
magasabb rejtett költségek (osztálypénz, felszerelések, kirándulások);
a többségi iskolákkal kapcsolatos közvetlen tapasztalat hiánya.
Zsódi Viktor szerint nem zárkózhatnak el a szegregáció kérdésében, nyitottak a párbeszédre, de úgy gondolja, ez nem egyházi magánakció. Mint mondta, a megoldás széles körű, állami, önkormányzati és egyházi összefogást igényel.
A tanulmány szerzői két deszegregációs modellről írnak. Az egyik, amikor a szegregált óvodát, iskolát a fenntartó megpróbálja vonzóbbá tenni a többségi tanulóknak, például új szolgáltatások bevezetésével, vagy az infrastruktúra jelentős fejlesztésével. Ez az oktatás megújítását és az intézményt övező stigma megszüntetését igényli. A modell akkor lehet sikeres, ha az iskola átmenetileg nem vesz fel új tanulókat, és fokozatosan kifuttatja azokat az osztályokat, ahol még többségben vannak a roma és hátrányos helyzetű gyerekek.
A másik modell az intézménybezárásokon alapul, amely úgy szünteti meg az elkülönített oktatást, hogy bezárja a szegregált intézményt, és az elkülönített tanulókat átirányítja más, vegyes iskolákba.
A tanulmány szerzői szerint nem, inkább kezelni kell azt a problémát, ami miatt ma a szabad iskolaválasztás fontos jog a középosztály részére.
A kutatók iskolaközpontokat hoznának létre: ezek rendszerint közös igazgatás alatt működtetik az óvodai nevelést, az általános iskolai és középfokú oktatást, esetenként a szakképzést és felnőttképzést is. A struktúra lehetővé teszi az átjárhatóságot a különböző tanulási utak között, és támogatja a tanulók folyamatos fejlődését a kulcskompetenciák kialakításától a szakmai orientációig.
Az iskolaközpontok kialakításához új fenntartói struktúra szükséges, amelyben a férőhelyek száma legfeljebb 10-15 százalékkal térhet el a körzet tanköteles gyermekeinek számától. A cél olyan körzetes iskolaközpontok létrehozása, amelyek minden társadalmi csoport – így a magasabb státuszú családok – igényeit is kielégítik, csökkentve a körzeten kívüli iskolaválasztást.
A rendszer átalakítása iskolabezárásokkal járna a csökkenő gyereklétszám miatt, és nagyobb, hatékonyabb intézmények jönnének létre, ahol évfolyamonként több osztály működik, integrált SNI-oktatással. Kiemelt szerepet kapna a pedagógusok továbbképzése (konfliktuskezelés, interkulturális érzékenyítés, egyéni tanulás), valamint egy országos, államilag koordinált iskolabusz-hálózat kiépítése.
