Annyi tanár mondott fel, hogy már órát sem tudnak tartani Iványi Gáborék iskolájában
Az abaújkéri iskolába csaknem négyszáz, többnyire nehéz körülmények között élő gyerek jár, több mint negyven településről.
Az abaújkéri iskolába csaknem négyszáz, többnyire nehéz körülmények között élő gyerek jár, több mint negyven településről.
Tornyos Kata
Január 20, vagyis a központi felvételi időpontja még messze van, de azért érdemes megismerkednetek a középiskolai felvételi pontszámítási szabályaival. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Székács Linda
Nehéz helyzetben vannak a részmunkaidős pedagógusok. Van akinek a januári béremelés után is jóval kevesebb lesz a fizetése, mint amennyi eddig volt.
Olyan meleg volt az osztálytermekben, hogy többen rosszul lettek.
Azt nem lehet tudni, hogy mi alapján választották ki az intézményeket, de a kormány 618 millió forintot szán a felújításukra.
Székács Linda
Az Oktatási Hivatal tavaly május óta több tucat köznevelési intézményben indított komplex vizsgálatot. A legtöbb esetben azért volt szükség az ellenőrzésre, mert az adott iskolában túl sok diák morzsolódott le.
A 48 éves sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt hallgatta ki a rendőrség
Az OECD friss jelentéséből kiderült, középiskolai szinten az állam nagyban támaszkodik a szülők pénzére.
A politikust 300 ezer forintra büntették a kordonbontás miatt, de rajta kívül diákok is kaphattak pénzbírságot.
A gyerek életét már nem lehetett megmenteni.
Mutatjuk, mik a legjobb alapítványi vagy magániskolák 2023-ban.
Székács Linda
A Belügyminisztérium, az Adom Diákmozgalom és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint sem a zéró tolerancia a megoldás.
Székács Linda
Az elismert tudós a Nobel-díjjal kapcsolatban háromszor is a magyarországi tanárok helyzetéről beszélt. Igaz, nem minden médium találta fontosnak ezt megosztani.
Székács Linda
Egy gyerek, ha augusztus 31-ig betölti a hatot, abban az évben tankötelessé válik. 2020-tól a tankötelezettség halasztását már az Oktatási Hivatalnál kell kérvényeznie a szülőknek. Utánajártunk, hány esetben engedélyezték a plusz egy év óvodát.
A megkérdezett tanárok 73 százaléka szerint a diákok rossz magatartása a Covid-19 miatti korlátozások okozta gyenge szociális készségek eredménye.
A magyar fiú nem jutott messzire a rablás után.
Az egyszülős családban élő gyerekek fejenként 60 ezer forintos támogatást kapnak.
Mindössze hét héttel az őszi szünet vége után kezdődik 2023-ban a téli szünet, ami ráadásul hosszabb is lesz, mint a korábbi években.
Székács Linda
A 23 éves férfi a Móricz Zsigmond körtérnél szúrta ki a kamaszfiúkat a villamoson.
Beteg lett a gyerek, nem emlékszik a házira, mi lesz a következő napi dolgozat témája. Gyakran ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel is megkeresik a szülők a tanárokat, ráadásul sokszor a legkellemetlenebb időpontokban. Míg korábban üzenőfüzet volt, mára szinte bárki, bármikor elérhető, ami miatt elmosódtak a határok a magánélet és a munkaidő között.
Székács Linda