Évek óta nem szállították el a kémiaórán a kísérletezések során keletkezett és a lejárt vegyszereket a Vasvári Pál Gimnáziumból

Az iskola beszámolójában évek óta felhívták a problémára a Székesfehérvári Tankerületi Központ figyelmét, de a tankerület szerint az elmúlt 5 évben a gimnáziumból nem érkezett kérés, hogy szállítsák el a kémiaórákon keletkezett veszélyes hulladékot.

A székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 2023/2024-es tanévről szóló beszámolójában szerepel is, hogy arra kérik a tankerületet szállítsa el a kémiai kísérletek során keletkező veszélyes hulladékot és az időközben lejárt szavatosságú vegyszereket, mert a diákok és az iskolában dolgozók egészségét veszélyezteti - írja  a Népszava.

A probléma a gimnázium korábbi tanévekről szóló beszámolójában is szerepel, azonban a fehérvári tankerület szerint az iskolától az elmúlt 5 évben nem kérték az így keletkezett veszélyes hulladék elszállítását. Mivel a Vasvári épületét felújítás miatt a héten kiürítik, ezért ezeket a vegyszereket is elszállítják.

A lap megkérdezte a Klebelsberg központot is, amelynek válaszából kiderült, hogy mindig az intézmény vezetőjének kell jelezni, hogy a tankerület szállítassa el a veszélyes hulladékot. Először a leselejtezett anyagok listáját kell eljuttatni a tankerülethez, ahol ez alapján megrendelik a szolgáltatást. Az igazgatónak ezen kívül arról is gondoskodnia kell, hogy a diákok ezekhez az anyagokhoz nem férjenek hozzá.

Nem a Vasvári az egyetlen iskola, ahol ez probléma. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ legutóbb a 2020/2021-es tanévben tartott kémiai biztonsági ellenőrzést, de a vizsgált 230 intézmény közül csak 29 volt iskola, a többi óvoda vagy éppenséggel bölcsőde volt.

A mintegy 30 iskola esetében pedig 4-nél tapasztaltak valamilyen súlyosabb hiányosságot a szertárakban. Például hiányzott a kockázatbecslési dokumentáció, vagy lejárt, olvashatatlan vagy sérült csomagolásúak voltak a vegyszerek. Ezekben az esetekben a hatóságok intézkedtek.

Totyik Tamás, a PSZ elnöke szerint a tankerületeknek nem szabadna figyelmen kívül hagynia az intézményi beszámolókban szereplő problémát, hiszen "a lejárt szavatosságú, veszélyes hulladéknak minősülő vegyszerek nem megfelelően tárolva akár reakcióba is léphetnek a közelben lévő más anyagokkal."

Totyik hozzátette, hogy tud olyan iskoláról, amelyik az elmúlt 5 évben nem kapott új vegyszereket, így kémiaórán főleg elméleti oktatás van.

 

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.