• data-translate-key="Felsőoktatási felvételi"

 
  • Közoktatás
  • Érettségi-felvételi
  • Felsőoktatás
  • Campus life
  • Nyelvtanulás
  • Pályakezdés
  • Felnőttképzés
  • BrandContent
 

Pedagógusok fizetésemelése: mégsem szólhatnak bele az iskolaigazgatók?

Az eddigi információk szerint a tankerületi központok mellett az intézményvezetőknek is joguk lenne beleszólni, hogy milyen arányban részesüljenek a pedagógusok a megígért 32,2 százalékos fizetésemelésből. Ebből lehet, hogy végül mégis kimaradnak.

közoktatás
Gál Luca

 

A hét hírei: megrekedtek az Erasmus tárgyalások, tavasszal és és végén újabb bérkorrekcióra számíthatnak a pedagógusok

Megtörtént az év idei első sztrájktárgyalása, ahol ha nem is mindenről, de a béremeléssel kapcsolatban új információkat kaptak a szakszervezetek. Az iskola előtt álló gyerekek szüleinek összegyűjtöttük, hogy miket kell tudni a plusz egy év ovi kérelmezéséhez - ezek voltak a hét legfontosabb történései.

pontszámítás
Gál Luca

 

Bohócorr és bűvésztrükk: így zajlott az Egységes Diákfront demonstrációja

Az esemény végén bejelentést tettek a Fridays for Future és az Adom Diákmozgalom szervezetekkel közösen.

pedagógusbérek
Tornyos Kata

 

Demonstárciót tart délután az Egységes Diákfront

Délután háromkor vonulnak a Belügyminisztérium elé. Mutatjuk a részleteket.

pedagógusbérek
Tornyos Kata

 

Nem érettségizhetnek pedagógiából a pedagógia szakos diákok

Egy hónappal az egyetemi jelentkezés, négy hónappal az érettségik előtt tudták meg.

érettségi
Székács Linda

 

Friss rangsor: ez az ország 50 legjobb technikuma 2024-ben

Tarolnak a vidéki intézmények. Mutatjuk az Innovatív Képzéstámogató Központ technikumi rangsorának első 50 helyezettjét.

továbbtanulás
Székács Linda

 

Itt a lista: ezekben az iskolákban szerezhettek óvodai nevelő szakmát

Mutatjuk, hol érhető el az új technikumi képzés.

Egyéb
Székács Linda

 

A pályakezdők 32 százalékos, a mesterpedagógusok csak 21 százalékos béremelésre számíthatnak

A béremelésről és a teljesítményértékelési rendszerről Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke beszélt az InfoRádióban.

pedagógusbérek
Székács Linda

 

Egymilliárd forintból építenek tornacsarnokot egy egyházi gimnáziumban

A munkálatok költségeit az adófizetők állják állami támogatás formájában.

Egyéb
Tornyos Kata

 

Irány a Belügy! Hétvégén tartják az év első oktatásügyi demonstrációját

Totyik Tamás arra kéri a kollégákat, hogy aki teheti, vegyen részt és segítse a diákok tiltakozását.

Egyéb
Gál Luca

 

A harmadik óra után hazaküldték a gyerekeket, mert nincs fűtés egy 800 fős szegedi gimnáziumban

Három órát muszáj volt kibírniuk ahhoz, hogy a péntek tanítási napnak számítson.

Egyéb
Székács Linda

 

Rétvári: minden pedagógus jól fog járni a béremeléssel

Lesznek, akik "duplán jól járnak".

Egyéb
Eduline/MTI

 

Újabb megoldás a pedagógushiányra: már alsós tanítók is oktathatnak nyolcadikosokat

A januárban érvénybe lépett kormányrendelet szerint az alsós tanítók már nyolcadik osztályig taníthatnak, óvónőként pedig középfokú végzettséggel is el lehet helyezkedni.

Egyéb
Gál Luca

 

Elolvadt a finn oktatási csoda? Ezért szerepeltek gyengén a finn diákok a PISA-felmérésen

A finn társadalomra sokként hatott, hogy milyen mértékben esett vissza a tanulók pontszáma szövegértésből, matekból és természettudományokból.

Egyéb
Kurucz-Gáspár Tünde

 

Elindult a pályázás a szakképzésben tanulóknak járó Apáczai ösztöndíjra

A programban jó tanulmányi eredményű, hátrányos helyzetű diákok vehetnek részt.

Egyéb
Székács Linda

 

Levelet küldött Maruzsa Zoltán a nem állami iskoláknak, hogyan szedjenek úgy pénzt, hogy ne kapjanak büntetést

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár körlevelet küldött a nem állami fenntartású oktatási intézményeknek, mire kell figyelniük, hogy jogszerűen írhassák elő a fizetési kötelezettséget és felhasználhassák az állami támogatásokat úgy, hogy ne kapjanak súlyos pénzbüntetést.

alapítványi iskolák
Kurucz-Gáspár Tünde

 

Másfél hónapja várnak kilépő papírjukra egy zuglói iskola volt dolgozói, tanárai

Másfél hónapja nem kapják meg kilépő papírjukat egy zuglói iskola korábbi pedagógusai, dolgozói, akik még ősszel a státusztörvény miatt nem írták alá az új munkaszerződésüket.

Egyéb
Kurucz-Gáspár Tünde

 

Jöhet a pedagógusbéremelés: megérkezett az írásos garancia az EU-tól

Biztossá vált, hogy januártól 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére.

pedagógusbérek
Eduline/MTI

 

Hamis orvosi papírokkal igazolta egy anyuka a gyerekei hiányzását

A két kiskorú közel egy évig nem járt óvodába.

óvoda
Gál Luca

 

Úgy tűnik, nem lesz oktatásügyi népszavazás az óraszámok csökkentéséről és a helyi tantervekről

Egy szülő nem hagyta annyiban a Kúria döntését, így feltehetően nem lehet népszavazást tartani az iskolai óraszámcsökkentésről és a helyi tantervekről. Fordulatokban gazdag, tanulságos történet.

Egyéb
Kurucz-Gáspár Tünde

1 ... 157 158 159 160 161 ... 1196
Facebook TikTok Instagram
HVG Kiadó Zrt. © 2026