Középiskolai felvételi 2025: a versenyeredményeket beszámíthatják a tanulmányi pontokba?

Fontos kérdésre válaszolunk.

A középiskolai felvételinél az alábbi módokon számolhatják a pontokat az intézmények:

  • csak az általános iskolai jegyek alapján,
  • az általános iskolai jegyek és a központi írásbeli felvételi vizsga eredménye szerint
  • az általános iskolai eredmények, a központi írásbeli és az intézmény saját szóbelijén szerzett pontszámok alapján.

Az

Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint

azonban a tanulmányi pontokat csak az általános iskolai bizonyítvány és a félévi értesítő alapján lehet számolni. A tanulmányi eredményekbe nem számítható bele többek között:

  • nyelvvizsga
  • tanulmányi verseny
  • sportverseny

Szintén nem veszik figyelembe a tanulmányi pontok számításakor a magatartás és szorgalom jegyeket.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.