Nemzetközi startup versenyt rendez az Engame Akadémia, 250 eurót nyerhettek az elődöntőben

Olyan középiskolások és egyetemisták jelentkezését várják, akiknek van egy jó ötlete a hat meghatározott terület valamelyikén.

  • Székács Linda

16-21 éves diákoknak szóló nemzetközi üzleti versenyt szervez az Engame Akadémia és a lengyel Econverse a Startup Hungary stratégiai partnerségével.

Az Econverse V4 Startup Challenge-re olyan vállalkozó szellemű diákok jelentkezhetnek, akiknek van egy jó ötlete az alábbi hat meghatározott terület valamelyikéhez:

  • a munka és az oktatás jövője,
  • fintech,
  • e-kereskedelem,
  • fenntarthatóság, lifestyle,
  • ipar 4.0

"A két napos, intenzív verseny során olyan élményben lehet részetek, amely nemcsak szakmailag fejleszt, de örökre emlékezetes marad. Péntek reggel kezdődik a kihívás, ahol csapatokban dolgozva, együtt fejleszthetitek ki üzleti ötleteiteket, nagy tapasztalattal rendelkező mentorok segítségével, majd szombat délután már a nagyközönség és egy szakmai zsűri előtt mutathatjátok be startup elképzeléseiteket" - írják.

A kétnapos verseny 2024. november 15-16-án lesz Budapesten a Create26-ban.

Budapest mellett Prágában, Pozsonyban és Varsóban is helyi elődöntőket szerveznek, a négy helyszín 4-4 legjobb csapata pedig továbbjut a varsói döntőbe.

Jelentkezni 2024. november 3-ig lehet.

Figyelem, a verseny angol nyelvű.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.