Az MTA elnöke szerint olyan súlyos a pedagógushiány, hogy abból néhány év múlva katasztrófa lesz
Ráadásul minderről a kormányközeli sajtónak beszélt Freund Tamás.
Több természetet az oktatásba! – így fejleszti a gyerekeket a közösségi kertészkedés
A természet adta lehetőségekre is gondolni kell, amikor szóba kerül az oktatás reformja, mert a szabadban elérhető dolgokat több módon is be lehet vonni a tanulási folyamatba. Az egyik ilyen kezdeményezés a Zöld Csiga program egy kecskeméti iskolában.
A szülők pótolják ki a pedagógusok fizetését két budapesti iskolában
Az iskolai alapítványon keresztül, amit nem épp erre találtak ki. Az állam által nem megfelelően ellátott feladatok átvételével többször is fizetnek az adót egyszer már befizetők, de ez még mindig olcsóbb, mint alapítványi iskolába vinni a gyereket.
Donáth Anna oktatási reformhoz kötné az uniós pénzeket
Illetve a státusztörvény eltörléséhez és 50 százalékos pedagógus-béremeléshez. Közben a diáktüntetések szervezői találkoztak Věra Jourová politikai értékek és az átláthatóság koordinációjáért felelős bizottsági alelnökkel, ahol mások mellett fotót mutattak neki a tüntetések rendőri oszlatásáról.
Rétvári szerint a céljuk, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést
Maruzsa Zoltánnal együtt díjakat adott át pedagógusnap alkalmából pénteken. (Frissítve!)
Önkormányzati díjat kaptak a kirúgott kölcseys tanárok
A kerület ellenzéki vezetője szerint ugyanis az egész országnak példát mutattak szakmai becsületből, a gyerekek iránti felelősségvállalásból és erkölcsi tartásból.
Rengeteg ukrán gyereket ejtettek már fogságba orosz katonák, kevesek tértek haza
13 diákot raboltak el egy Ukrajna északkeleti részén található iskolából orosz katonák tavaly szeptemberben, de a háború kitörése óta már több mint 15 ezer gyermek tűnt el.
Kirúgnának egy pedagógiai asszisztenst, miután megtalálták az OnlyFans profilját
A kanadai nő viszont a szakszervezet segítségét kéri.
Már minden századik magyar diák osztrák iskolában tanul
Tíz év alatt ötszörösére nőtt az Ausztriában tanuló magyar fiatalok száma, csak tavaly 1367 új magyart írattak be osztrák intézményekbe, ahol a pedagógusok átszámítva egymillió felett keresnek és a hangsúlyt nem a lexikális tudásra helyezik.
Rétvári Bence: A pedagógus nem pótolható
Az államtitkár szerint Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt években a digitális oktatás fejlesztése terén, de a pedagógusokat nem fogja kiszorítani a mesterséges intelligencia, ami már a KRÉTA rendszerben is működik.
Levegőt! – országos demonstrációt tartottak a státusztörvény és a rendőri erőszak ellen
Csütörtök délután Budapesten és 15 vidéki városban tűntettek a státusztörvény bevezetése és a rendőri erőszak ellen. A korábbiakhoz képest békés demonstráció volt a fővárosban, de a rendőrök igazoltatták a hivatalos tüntetés után vonulókat.
A tanárok fizetése az átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik Csehországban
A jogszabály életbe lépéséhez most már csak az államfő aláírása szükséges, ami ebben az esetben csak formalitás.
Sok helyen a szülők megrendelik a „listán kívüli” tankönyveket is, de az új NAT ezt megnehezítheti
Tíz éve, 2013 végén fogadták el azt a törvényt, amely mára szinte teljesen monopolizálta az állam kezében a tankönyvpiacot. A szakemberek szerint a gyermekbetegségeket leküzdötték, de a színvonal vegyes. A kormány ugyanakkor az ingyenességet hangsúlyozza és elégedett a könyvek minőségével. A szülők viszont nem mindenhol, ezért mai napig előfordul, hogy saját szakállukra megvesznek más könyveket, munkafüzeteket is, hivatalosan csupán „taneszközként”. Ezt a lehetőséget azonban nagyban beszűkítheti az új NAT bevezetése.
Levegőt! - országszerte demonstrálnak a tanárok
Nem csak Budapesten, de számos vidéki településen is.
(Egyelőre) nem lépett életbe a státusztörvény
Az ígért időponttal ellentétben június 1-jén nem lépett életbe a státusztörvény, a tanárok többsége azonban inkább gyanakvó, mintsem bizakodó.
70 ezer forintot gyűjtött kávékészítéssel egy AKG-s diák, a Bike Maffiának adta az összeget
Pákh Péter egy héten keresztül üzemeltetett egy kis kávézót iskolájában, a saját készítésű kávéért cserébe adományt lehetett adni, az így kapott teljes bevételt pedig a Budapest Bike Maffiának ajánlotta fel a hatodikos diák - Vele beszélgettünk.
Szakmailag és emberileg is kiváló - nyilatkozatban áll ki a balatonalmádi tantestület a múlt héten kirúgott kollégájuk mellett
A fiatal pedagógust egy héttel ezelőtt rúgták ki, hivatalosan azért, mert nem jól teljesített a minősítésen.
Meddig tart az érettségi és mikor kezdődik a nyári szünet? Itt vannak a legfontosabb júniusi dátumok
Nem csak a szóbeli érettségik kezdődnek el néhány napon belül, de a nyári vakáció is. Összegyűjtöttük a legfontosabb dátumokat, amik júniusban várnak rátok.
Elutasították a bukaresti kormány harmadik ajánlatát is a szakszervezetek, folytatódik a pedagógussztrájk Romániában
A szakszervezetekkel egy országgal odébb a miniszterelnök tárgyal, az érdekvédők ugyanakkor nem fogadták el a lépcsőzetes béremelést.
Népszavazási kérdéses labdát rúgtak be a kormányfőnek a virrasztó diákok
A tiltakozó diákok elmondásuk alapján szeretnék Orbán Viktort és az egész Fidesz-frakciót kihívni egy focimeccsre, hogy aztán az oktatásról is tudjanak vele beszélgetni. (Frissítve!)