Indulnak az általános iskolai nyílt napok is

Novembertől az általános iskolák is nyílt napokkal várják a szülőket és a leendő elsősöket.

  • Székács Linda

A középiskolák és egyetemek mellett egyre több általános iskola is szervez nyílt napokat a leendő tanulóik és szüleik számára, melyek időpontjait a honlapjaikon osztják meg.

Az általános iskolák esetében kevésbé lehet válogatni az intézmények között, mint a középiskolák esetén, hiszen az állami iskolákba a körzethatárok alapján kell beíratni a gyerekeket. Ez azt jelenti, hogy egy adott intézménybe elsősorban azok a gyerekek kerülhetnek be, akiknek az állandó lakcíme az iskola körzetében van és ez megegyezik legalább az egyik szülő vagy törvényes gondviselő állandó lakcímével. Lehet jelentkezni körzeten kívüli intézménybe is, de oda nem biztos a felvétel.

A nyílt napokra ugyanakkor érdemes ellátogatni, hiszen ezeken az eseményeken többek között

  • tájékoztatást adnak a beiratkozásról,
  • lehet találkozni a pedagógusokkal, osztályfőnökkel,
  • be lehet járni az iskola épületét,
  • és nagy valószínűséggel a jövendőbeli osztálytársak és azok szülei is ott lesznek.
Ha pedig valami miatt nem szimpatikus a körzetes általános iskola, a nyílt napot követően még bőven van lehetőség alternatív iskolát; például másik állami intézményt, vagy alapítványi fenntartású általános iskolát keresni.
Azt, hogy melyik a körzetes általános iskola, ide kattintva lehet megnézni.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.