Csillagszeműt választanak Szegeden
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egyik legpatinásabb eseménysorozatát, a Juhász Gyula Napokat április 22-24. között.
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egyik legpatinásabb eseménysorozatát, a Juhász Gyula Napokat április 22-24. között.
Edupress
A Magyar Rektori Konferencia április 22-én, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán elfogadta a felsőoktatás finanszírozását, a felvételit, a költségtérítést, és a hallgatói juttatásokat érintő reformjavaslatot, 109 igen, 25 nem és 15 tartózkodó szavazat mellett. A Felsőoktatási Kerekasztal április 30-án ül össze, hogy megvitassa a rektorok javaslatát.
Edupress
A Debreceni Egyetem április 22-23-án rendezendő állásbörzéjén mintegy 40 kiállító több mint ötezer hallgató érdeklődésére számít.
Edupress
Folyamatos teltházas buli-folyam - ez jellemezte a 2008-as Pécsi Egyetemi Napokat, de megválasztották a diákrektort is, aki a négy induló közül a Felnőttképzési és Emberi Erőforrásfejlesztési Kar Paraszt Group PEN csapatának vezére, Bodonyi Balázs lett.
Edupress
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) által összeállított, a felsőoktatás finanszírozását, a felvételit, a költségtérítést, és a hallgatói juttatásokat érintő reformjavaslatot április 22-én tárgyalja a konferencia. Az elmúlt napokban több sajtóorgánum foglakozott a Molnár Károly MRK elnök nyilatkozata szerint még átdolgozás alatt álló javaslattal, többek között politikusok is véleményezték a kiszivárgott reformcsomag néhány pontját.
Edupress
Kifinomult trip-hop-jazz Milestól Truffázig és vissza, mellé sodró absztrakt világzene elbűvölő női vokálokkal. Barabás Lőrinc Ekletric, Kiss Erzsi Panchan április 27-én az A38 Hajón.
Eduline
Tragikus jövőt jósolnak a fizikatanári képzésnek, amely területen a hallgatói létszámcsökkenés a természettudományok esetében általánosan tapasztalható problémánál is súlyosabb gondokat okozhat - adja hírül a hirado.hu.
Edupress
Tavaly bebizonyosodott: kiváló fesztiválhelyszín a zánkai Gyermek És Ifjúsági Centrum (vagy ahogy nagyon sokan emlékeznek rá: az úttörőváros), ahol napközben jókat lehetett fürödni, kirándulni, beszélgetni, ismerkedni, este pedig kiváló koncertek, partyk várták a fesztiválozókat.
Eduline
Ferenczi György vezetésével a Herfli és a Rackajam tagjai együtt játszák el a régi slágereket egyszeri alkalommal, mai felfogásban, az A38 Hajón április 22-én, kedd este. Műsoron az 1991-es Live anyaga.
Eduline
Kétnapos állásbörzét rendez a Debreceni Egyetem április 22-23-án, 10 és 17 óra között az egyetem Díszudvarán.
Edupress
Sajtótájékoztatón jelentették be április 16-án annak a hat intézménynek a nevét, melyek az elmúlt húsz év legnagyobb vidéki felsőoktatási fejlesztési programjának keretein belül összesen csaknem 29 milliárd forint támogatásban részesül.
Edupress
KarrierExpo elnevezéssel nyitotta meg kapuit az az országos állásbörze, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem április 16-17-én, 10 és 17 óra között rendez meg. Az egyetem több éves tapasztalatait felhasználva idén 120 munkáltatót vonultat fel a standoknál.
Edupress
Egyre több hazai felsőoktatási intézmény, főként fiatalabb magánfőiskola kínál külföldi egyetemekkel kooperációban megvalósított képzéseket, amellyel a bolognai rendszer által sokat emlegetett nemzetközi tapasztalatszerzés lehetősége valósul meg.
Edupress
Milyen vakon élni, a járműveket csak hallani, kitapogatni a járda szélét, közlekedni a forgalmas úton, vaksötétben átkelni egy patakon - ezt tapasztalhatják meg az érdeklődők a budapesti XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolában április 15-én nyílt Árny alatt című kiállításon.
Eduline
A konferenciát olyan érdeklődő 16-20 év közötti fiatalok számára szervezi a Junior Achievement Magyarország, akik szeretnék magukat vezetőként kipróbálni, el tudják magukat képzelni egy vállalat felelős vezetőjeként. Az időpont április 24-25.
Eduline
A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma csökkent márciusban - derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból. A diplomás pályakezdők nyilvántartott álláskeresése is csökkent, a diplomás álláskeresők aránya viszont az átlagot meghaladó mértékben nőtt - mondta Busch Irén, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztályvezetője.
Edupress
Amerikai Hetet tartanak a Pannon Egyetem veszprémi székhelyén április 14. és 17. között. A szervezők előadókat, művészeket hívtak meg, hogy az amerikai kultúrát több szemszögből ismertessék meg az érdeklődőkkel.
Edupress
„This is the beginning of a beautiful friendship…” mondta az aranyfogú cigány keresztapa és szemétdombkirály a Macskajaj című jugoszláv népi eposz kulcsjelenetében, mely mondat azóta az Emir Kusturica-filmek által ábrázolt valóságos védjegyévé vált. Nos, akik látták a filmet, a szászcsávási életérzést április 18-án élőben is átélhetik a Gödör Klubban.
Eduline
Horváth Csaba koreográfus, ezen az estén, ezt a varázslatos erővel bíró eposzt jeleníti meg. Saját formanyelvét ötvözi a kortárs zenei világ egyik kiválósága, Nils Petter Molvaer által komponált művel, s a Kalevalából kiemelt szövegrészekkel.
Eduline
Az Európai és az Országos Képesítési Keretrendszer aktualitásait tekinti át a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtárban a csütörtöki Bologna konzultációs nap. A képesítési keretrendszereket, és azok felsőoktatási vonatkozásait az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Felsőoktatási Diákszervezetek Egyesülete képviselői, és Bologna tanácsadók vitatják meg a résztvevőkkel.
Edupress