Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kutatást készített a Károly Róbert Főiskola a 2008 szeptemberében felvételt nyert és beiratkozott hallgatói körében a felsőoktatási motivációjukról, illetve az intézménytől várt szolgáltatásokról. A felméréséből kiderült, hogy a hallgatók többsége elvárja az oktatók segítőkészségét, a naprakész ismeretek átadását, és azok izgalmas tálalását, illetve a tanulmányokhoz szükséges oktatási segédletek elérhetőségét.
Az 1022 felvett hallgatóból 779 diák töltötte ki a kérdőívet, így az intézmény 76 százalékos mintavétellel dolgozhatott. A felmérésekből egyebek mellett az oktatók iránti elvárások is kirajzolódtak, az oktatók segítőkészségét a válaszadók 77 százaléka teljes mértékben elvárja, csakúgy, mint a naprakész ismereteket és az izgalmas előadásmódot, amelyet a hallgatók 65 százaléka igényli a legnagyobb mértékben.
A felsőoktatás tömegesedésével azonban egyre nagyobb eltérést mutatnak az intézményekbe felvételt nyerő hallgatók eredményeiket illetően, a költségtérítéses helyek növekedésével a középiskolában átlagosan vagy annál rosszabbul teljesítők is gondolkodhatnak a továbbtanuláson. Jól példázza mindezt a 2008-as felvételi időszak, ahol a ponthatárok megállapításánál kiderült, egyes szakokra 410 pontot kellett elérni az államilag támogatott képzésben való felvételhez, míg elegendő volt a 160 pontos minimum teljesítmény elérése az azonos padban ülő hallgatóknak, akik fizetnek a képzésükért. Szemléltetve a különbséget, az előbbinek például kell egy 100%-os érettségi és egy 70%-os emelt szintű érettségi (mindkettő ötösnek minősül), vagy két középszintű 95 %-os érettségi (szintén ötös érdemjeggyel) és egy középfokú nyelvvizsga, hallgatótársának pedig két középszintű épp hogy hármas érettségi vizsga. A 480 pontos felvételi rendszer célja, hogy jobban differenciálni lehessen a felvételizők által elért eredményeket, ám az azonos szakon megállapított ponthatárok olyan eltérő tudásbázist sugallnak, amelyre nagyon nehéz egységes tananyagot építeni.
Éppen ezért a vizsgálatot végző Károly Róbert Főiskola pályázatot hirdet a felvételi előtt álló, gyengébb eredményű diákoknak
. A Javíts a jövődért akció a főiskolára első helyen jelentkező hallgatókat díjazza pontokkal, majd azokat beváltva értékes, a tanulmányokat elősegítő nyereményekkel. Pont akkor szerezhető, ha a pályázó javít valamely érettségi tárgyból eredményén. Tehát az a jelentkező, aki magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, egy idegen nyelv, gazdasági ismeretek, közgazdasági alapismeretek, közgazdasági és marketing alapismeretek, biológia, fizika, kémia, informatika tárgyból a 11. év végén 3-as értékelést kapott, de a 12. év végére jeles eredményt ért el, két pontot kap. Ugyanígy, ha a jelentkező 12. év végi eredménye négyes volt, ám ötös érettségi vizsgát tett az adott tárgyból, 1 pontot kap az intézménytől.
Ez egyrészt jó az intézménynek, mert a pályázatra regisztrált jelentkezői vélhetően a lehető legjobb eredményre törekednek, így szinkronba kerülnek az egyébként nagyrészt jó eredménnyel bejutó hallgatók tudásszintjével
, másrészt motiváló erő a felvételizőknek, akik értékes laptopot és egyéb nyereményeket kaphatnak leendő intézményüktől.
Ez a kutatásban előtérbe került oktatókkal szembeni elvárásokat is támogatja, hiszen egy tudásszintjében homogén csoporttal könnyebb a segítőkész attitűd és naprakész információátadás gyakorlata, így hatékonyabb és előremutatóbb lehet a közös munka.
Román Györgyné, a gyöngyösi Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola tanulmányi igazgatóhelyettese alátámasztotta, hogy a középiskolában nagyon erős eltérés mutatkozik a diákok tudásszintje között. A pályázattal kapcsolatban elmondta: „sok hallgató értesült a lehetőségről, eredményekről azonban még korai lenne beszámolni.”
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.