Mesterszakot indít Csehországban a győri egyetem

Csehország egyik magánfőiskoláján indítja el kétéves képzését a Széchenyi István Egyetem, amire elsősorban cseh és osztrák hallgatók jelentkezését várják majd. Az angol nyelvű marketing mesterképzés külföldön történő elindításának előzménye, hogy a kurzus februártól Győrben is működik.


„Azt is mondhattam volna, hogy öngyilkos leszek, de nem akartam hazudni”

Izraelben a hadseregben eltöltött idő a továbbtanulás részének számít, ennek megtagadása pedig sokak szerint egyenlő a hazaárulással, amiért letöltendő börtönbüntetés jár. Egy fiatal lány a napokban kezdi meg börtönbüntetését, melyet a sorkatonai szolgálat megtagadásáért kapott. Az izraeli tinédzserek immár mozgalomba szerveződve tiltakoznak a kötelező katonai szolgálat ellen.


Hogyan lehet elszúrni a felvételi jelentkezési lap kitöltését?

A kitöltés nem különösebben bonyolult, de érdemes néhány dologra odafigyelni, ha nem akarjuk, hogy jövőre a mi jelentkezési lapunk is a típushibák sorát bővítse. Márpedig ezekből jópár van, kezdve az olyan jelentkezési lapokkal amiket úgy adtak le, hogy azokon egyetlen szakot sem jelöltek meg.


Diákok dolgoznak az Audinál

Nyolcvanöt szakmunkástanuló kezdi meg gyakorlati tanulmányait a napokban az Audi Hungaria Motor Kft-nél. A győri vállalat tíz szakmában kínál gyakorlati helyet a városban működő szakiskolák diákjainak.


Mihez kezdesz az első diploma után?

Az első diploma megszerzése tetszik-nem tetszik ma már szinte rutinfeladatnak számít. A továbbtanulás egyre inkább a posztgraduális, szakirányú képzések felé tolódik, az egyetemek és főiskolák egyre bővülő választékkal várják a specializálódni készülő diplomásokat. Belőlük pedig egyre több van: ma már minden harmadik diák tervezi, hogy az első diploma után is visszaül az iskolapadba.


Egyetem kizárólag nyugdíjasoknak

Nyugdíjas egyetem nyílik jövő héten Győrött; programjai iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, s jelzi, hogy az idősebb korosztály is igényli az új ismereteket a tudomány és az élet különféle területeiről.




A 10 legszörnyűbb tanár a filmvásznon

Mindenkinek van kedvenc tanár figurája, akit valamelyik filmben látott és azt kívánta bárcsak az ő sulijának a tanári kara is innen venné a példát. A tanárnak általában pozitív szerepe van a filmekben, ők azok akik a főhősben tudatosítják a tanulságokat vagy mentorként lépnek fel a konfliktus helyzetben. Na de azért akadnak olyan történetek, ahol a tanár totálisan diszfunkcionális, netán ő maga idézi elő a konfliktust. Nézzük azokat, akiktől nem nyerhetünk inspirációt.


Románia a sláger a francia orvostanhallgatók között

Míg három évvel ezelőtt még csak két-három francia hallgatója volt a kolozsvári Orvos és Gyógyszerészeti Egyetemnek, idén 262-re nőtt a számuk. Az erdélyi intézmény szívesen fogadja őket és külön francia nyelvű képzést is indított számukra - írta hétvégi számában a Le Figaro című párizsi napilap.


Az egész életedet befolyásolja, hogy milyen a középiskolád

Lényegében már a középiskola megválasztásával eldől, hogy a diákból diplomás lehet-e, vagyis a szülők társadalmi pozíciójától legalább annyira függ a gyerek jövendő státusa, mint a képességeitől – állapítható meg abból a felmérésből, amelyet szociológushallgatók készítettek érettségi előtt álló budapesti diákok körében.


Erasmus toplista

A tavalyi évben az Erasmus ösztöndíjjal Magyarországról kiutazók száma meghaladta a 4000 főt. A rekordszámú ösztöndíjas azt jelzi, hogy itthon is egyre jobban rákapnak a diákok a „cserefélévezésre”. Megnéztük, hogy a kiutazók körében melyik országok és egyetemek a legnépszerűbbek, és miért.


Mennyit keresnek a diplomás pályakezdők?

A diplomás pályakezdők országos átlagban havi bruttó 180 ezer forintra számíthatnak 33 műszaki, gazdasági, jogi és értékesítési munkakörben, és havi bruttójuk két év gyakorlat után mehet valamivel 200 ezer forint fölé - áll a HVG Diploma különszámában megjelent elemzésben.


Mihez kezdjen egy kezdő jogász?

A közigazgatás túlzsúfolt, a bíróságokon és ügyészségeken kevés a hely. A közjegyzői pálya „kihalásos alapon” működik, ügyvédből pedig Dunát lehet rekeszteni. Ennyire sötét lenne a frissen végzett jogdoktorok jövője, vagy van kiút is? Az okosok szerint van: konkrét elképzelésekkel, és egy részterületre fókuszált tudással a nagy cégek kapkodnának a jogászok után.


Közösségi oldalakon „támad” a BKF

Közösségi siteokon próbálja elérni a BKF a diákokat a jelentkezési lap február 15-i leadási határidő előtt. A BKF online kommunikációs stratégiáját a Neo reklámügynökséggel közösen dolgozta ki.


Érettségi után egy év szabi

Mit csinál az, aki befejezte a középiskolát de semmi kedve rögtön belevetni magát az egyetemi/főiskolai életbe? Kivesz egy év szabit és utazgat a világban. Aki nem érti miről van szó, az valószínűleg nem egy felső-középosztálybeli angol család sarja, de nem kell kétségbeesni, nálunk is kezd elterjedni valami hasonló.



Képek: így néz ki az új Óbudai Egyetem

2010. január 1-jén megkezdte működését az Óbudai Egyetem, a Budapesti Műszaki Főiskola (illetve a jogelődök: a Bánki Donát Műszaki Főiskola, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola és a Könnyűipari Műszaki Főiskola) általános és teljes körű jogutódja. Az intézmény öt karán jelenleg több mint 12 ezer hallgató folytatja felsőfokú tanulmányait


Összevert tanár és diákterror a bagdadi egyetemen

Irak egyik vezető oktatási intézményét, a Musztansziríja egyetemet tavaly év végén átmenetileg bezáratta a miniszterelnök. Erre egy zavaros hátterű diákbanda szolgáltatta az okot: az volt a vád ellene, hogy egyfajta terroruralmat vezetett be, több egyetemi hallgatót, illetve oktatót megkínzott, sőt egyeseket meg is gyilkolt.


Fejlesztenek vagy lemaradnak

Előre menekülnek az egyetemek és főiskolák, amikor a válságos pénzügyi környezetből beruházásokkal és innovációval igyekeznek kilábalni. Azokat a híreszteléseket, amelyek a felsőoktatási intézmények instabil anyagi helyzetéről szólnak, mindegyik intézmény cáfolja. Épp ellenkezőleg – mondják: pont azért fejlesztenek, hogy versenyben maradjanak.