Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az egészségüggyel egyetemben az oktatást is államosítaná Orbán Viktor miniszterelnök, ezért a kormány tárgyalásokat kezdeményez minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatások sorsáról - olvasható a nol.hu-n. Míg egyes vélemények szerint az alapfokú oktatás az önkormányzatoknál van a legjobb helyen, addig a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint egyenként kell áttekinteni, hogy mely közszolgáltatásokat célszerű állami kézbe venni.
Visszavenné az egészségügy és az oktatás irányítását a kormány, ezért a napokban tárgyalásokat kezdeményez a minden nagyobb önkormányzattal - jelentette be Orbán Viktor október 18-án, napirend előtt a parlamentben. Amint azt elmondta: ha az önkormányzatok úgy érzik, hogy nincs pénzük a kórházak működtetésére vagy az oktatási intézmények fenntartására, akkor a kormány szívesen megszervezi helyettük az egészségügyi ellátást és az oktatást. A kormány ugyanis nem akar pénzt adni olyan rendszerek működtetésére, amelyekről az elmúlt években kiderült, hogy csak újra és újra ugyanazokat a problémákat állítják elő. Ezért a kormány célja, hogy a feladatok ésszerűbb elosztásában állapodjék meg az önkormányzatokkal - fogalmazott a miniszterelnök.
Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az alapfokú oktatásnak az önkormányzatoknál kellene maradniuk. A várospolitikus indoklása szerint ugyanis amellett, hogy a gyerekek beiskolázása helyi feladat, a diákokkal és a szülőkkel is csak így alakítható ki a legközvetlenebb kapcsolat. A középiskolák esetében már másként vélekedik a polgármester, mivel azok az intézmények általában térségi szerepet töltenek be, ezért a jelenlegihez képest más konstrukciót, fokozottabb állami szerepvállalást is elképzelhetőnek tart.
A fenntartó személyét érintő kérdésen túlmenően Gémesi György arra is figyelmeztetett, hogy fontos megvizsgálni az ellátó rendszert is, hiszen az alapfokú közoktatási intézmények normatív támogatása ma már a tényleges költségeknek csak a felét fedezi. A TÖOSZ állásfoglalása szerint egyenként kell áttekinteni, hogy mely közszolgáltatásokat célszerű állami kézbe venni, s melyeket láthatnak el hatékonyan az egyes települések vagy azok önkéntes társulásai. Az alapfokú oktatási intézményeket viszont a TÖOSZ alapvetően inkább a helyhatóságnál látná szívesen.
Ivancsics Imre, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának oktatója úgy látja, hogy a centralizáció akár a hatékonyság javulását is eredményezheti, feltéve, hogy az átalakítást alaposan előkészítik, és jól hajtják végre. Elmondta: az alapfokú oktatás terén ugyanis egyes iskolák meglehetősen eltérő feltételek között működnek, s az oktatás színvonalát esetenként a fenntartó önkormányzatok anyagi helyzete határozza meg. A kistelepüléseken ráadásul a helyhatóságok az intézmények szakmai irányítására sincsenek felkészülve - tette hozzá az oktató. ezért Ivanics Imre szerint érdemes lenne átgondolni a francia, és brit modelt, ahol a helyhatóságok, különösen a kisebb önkormányzatok csak szűk hatáskörrel rendelkeznek.
edupress
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.