Nyílt levelet küldött a HÖOK a gólyatáborok szervezőinek és a hallgatói képviselőknek
A HÖOK választmánya pontokba szedte, mire kell figyelni a gólyatáborok szervezése során.
A HÖOK választmánya pontokba szedte, mire kell figyelni a gólyatáborok szervezése során.
Mozgássérültek, vagy valamilyen más fogyatékossággal születtek, de ez sem a sportban, sem a tanulmányaikban nem gátolja őket. Augusztus 28-tól Párizsban versenyeznek a magyar paralimpikonok is, akik az olimpikonokhoz hasonlóan igazi példaképek.
Székács Linda
Sajnos előfordulhat, hogy bár mindent megtesztek a bekerülés érdekében, végül nem rajtatok múlik, hogy azon a szakon kezdhetitek-e a szeptembert, amire a leginkább szerettetek volna bejutni.
Tornyos Kata
Egy sötétben vetkőzös "feladat" közben kidobálták a ruháikat az udvarra, cukorkát kellett egymás szájából adogatniuk, az ELTE BTK egy korábbi gólyatáborában pedig a szervezők etnikai és politikai alapon listázták a diákokat. Több tízezres követőbázissal rendelkező influenszerek álltak ki a nyilvánosság elé, és a TikTokon mondják el, velük mi történt egyetemi gólyatáborokban néhány éve.
Székács Linda
Mély vízbe dobták a leendő szülésznőket, mentőtiszteket és gyógypedagógusokat Pécsen.
Már egészen fiatalon tudta, hogy mi szeretne lenni, az érettségijét pedig az ország egyik legkiválóbb vidéki középiskolájában szerezte meg Jankó Attila, aki jelenleg TDK-ra készül, verseket ír, és hamarosan az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázik. Ő az új, sikeres roma fiatalokat bemutató cikksorozatunk második részének főszereplője.
Székács Linda
Mutatjuk, mi történik a diákigazolványotokkal, ha passziváltatni szeretnétek az egyetemen.
2600 magyar diák jár egyetemre Ausztriában, aminél csak a német és az olasz hallgatók száma magasabb.
Az egyetemi felvételit követően az egyik legfontosabb és vélhetően legnagyobb kihívás a megfelelő lakhatás megtalálása. Összeszedtünk mindent, amit érdemes tudnotok a lakásárakról, a kollégiumi jelentkezésről és arról, milyen megoldások vannak, ha ezek közül egyik sem jön össze.
Székács Linda
A legjobb európai egyetem a shanghaji rangsor szerint a University of Cambridge.
Székács Linda
Még "poénnak" számít-e, ha az elsősöknek a gólyatáborban tűző napon kell feladatokat végezniük órákon keresztül, ha stopperral mérik a zuhanyzási idejüket vagy ha éjszaka nem engedik ki őket wc-re? A témában Rácz Dominikát, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jogászát kérdeztük.
Aáry-Tamás Lajos az elmúlt 25 évben kiemelt jelentőséggel vizsgálta az egyetemi hallgatók méltóságát sértő helyzeteket. Azt ígéri, ebben az esetben is így fog eljárni.
Székács Linda
A felsőoktatásért felelős miniszter által felügyelt pilot program már az idei évben kezdetét veszi.
Tornyos Kata
Új szabályozással és állandó segítő szolgálattal igyekszik az egyetem a hallgatók biztonságát erősíteni.
A teljesítményalapú ösztöndíjakra még nem pályázhattok, de van más opció is.
Tornyos Kata
Katonás fegyelem, munkatábori hangulat. Többek között így jellemezték a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborát az intézmény jelenlegi és korábbi hallgatói, akik szerint legalább a 2000-es évek eleje óta "hagyomány," hogy a diákokra a tábor első néhány napján különböző kellemetlen megpróbáltatások várnak.
Székács Linda
A HÖOK szerint fontosak a hagyományok az egyetemi közösségek számára, de ezeket időnként felül kell vizsgálni.
Az egyetem elkezdése rengeteg kiadással járhat, pláne, ha tandíjat vagy albérletet is kell fizetnetek. Sok hallgató pedig a tanulmányai mellett nem tud állandó munkát vállalni. Ilyen esetben opció lehet a diákhitel. Összegyűjtöttük, mit kell tudnotok, ha hitelt szeretnétek felvenni.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem e-mailben válaszolt az Eduline megkeresésére, amelyben leszögezték, hogy "mindenki számára megnyugvást jelentő, biztonságot adó és a méltóságot garantáló szabályokat alakítanak ki."
Gólyatábor helyett inkább kiképzőtáborra hasonlított a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatábora a részt vevő diákok szerint, akik szerint az eset ugyanakkor nem példátlan. Az elmúlt évek történései azt mutatják, hogy az egyetemi gólyatáborokban rendszeresen megalázzák az elsőéves diákokat, de szexuális erőszak, vagy éppen annak elhallgatása miatt is indult már eljárás.
Székács Linda