Újabb előrelépés: a BME után bértárgyalásra hívták az ELTE delegációját is

A szakszervezeti bizottság szeptember 20-án 12:30-ra a Honvéd utca 13-15. elé várja az "állami felsőoktatás maradékát támogatókat."

Több mint 80 nap hallgatás után életjelet mutatott a minisztérium – írja a FDSZ ELTE a Facebook-eseményének leírásában.

A BME múlt csütörtöki látogatása után 2024. szeptember 20-ára az ELTE delegációja is meghívást kapott Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős államtitkártól, hogy a felsőoktatási béremelésről egyeztessen. A szakszervezeti bizottság ennek alkalméból mindenkit arra buzdít, hogy csatlakozzanak hozzájuk a trágyalás napján és jelenlétükkel támogassák az ELTE delegációját.

"Álljunk ki magunkért, álljunk ki a követelésekkel egyetértő 1500-nál is több ELTE-s munkatársért, és álljunk majd ki akkor is, amikor a Képző és a Zeneakadémia delegációja, benne szakszervezeti képviselők mennek majd tárgyalni"

- olvasható a leírásban.

A követeléseik továbbra is változatlanok, amelyeket az alábbi pontokban foglaltak össze:

  • a munkáltatói döntésen alapuló illetmény (2021-22-től bevezetett “15+15%”) beépítését az alapbérbe,
  • az így létrejövő garantált alapbérek legalább 50%-os azonnali emelését minden munkakörben és beosztásban; az oktatói-kutatói és a közalkalmazotti bértáblák felülvizsgálatát,
  • a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő garantált tanársegédi bérminimum bevezetését és bértáblában való rögzítését; a további oktató kollégák, illetve a kutatást-oktatást támogató kollégák bérezésének és a doktoranduszok ösztöndíjának ehhez igazítását,
  • inflációkövető garantált éves emelést,
  • a doktori ösztöndíjak azonnali 100%-os emelését és hosszútávú értékállóságának biztosítását a garantált bérminimumhoz való igazítással
  • a 2018 óta nem módosított képzési normatívák (ún. költségkeret, amely az állami egyetemek gazdálkodásának alapja) azonnali, 50%-os emelését
Van miért bizakodniuk a tárgyalással kapcsolatban, ugyanis a BME kapcsán nemrég "reményteljes egyeztetésekről" számol be a BME dolgozóinak szakszervezete:
Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.