Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Corvinus Egyetemen lefuttatott kísérletek aggodalomra adnak okot a mesterséges intelligencia aktív használatával kapcsolatban az egyetemi órákon.
A Corvinus oktatói két szemeszteren keresztül próbálkoztak meg a saját matematikai kurzusukba beépíteni a ChatGPT-szerű mesterséges intelligencia használatát, de a kutatás eredménye nem szolgált sok pozitívummal. A kísérlet lényege az volt, hogy a diákok mindvégig szabadon használhatták feladataik elkészítéséhez, sőt, vizsgáikhoz is a MI-t. A kísérletet végző két oktatót, Benedek Mártont és Sziklai R. Balázst, is meglepték az eredmények: csökkent a hallgatók motivációja és a csoport általános tudásszintje, valamint jobban kiéleződtek a hallgatók közötti társadalmi egyenlőtlenségek is. Benedek és Sziklai az eredményekről és a folyamatról a hvg.hu-n számoltak be.
A rosszabb tanulók örültek a könnyebb megoldási útnak, a jó tanulók pedig rájöttek, hogy kevesebb energiabefektetéssel is elérhetik ugyanazt az eredményt, ezért nem is fáradoztak tovább a hagyományos tanulási módszerekkel
– mondta Benedek Márton, és hozzátette, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával való megoldása során pont az alkotás, hibázás és a megértés fontos fázisai vesztek ki a tanulási folyamatból.
A kísérletet a 2023 tavaszi szemeszterben és egy évvel később a 2024-es tavaszi szemeszterben végezték el. Az első próba alatt még nagyon friss volt a ChatGPT és a hozzá hasonló rendszerek, és alig pár diák alkalmazta, mint lehetséges problémamegoldó program. A 2024-es hasonló időszakban viszont már szinte minden diák alkalmazta Benedek Márton ás Sziklai R. Balázs óráin az MI-t. „A mesterséges intelligencia kiváltotta a problémákra megoldást kereső folyamatot, pedig a tudáselsajátítás során a folyamat megértése sokkal fontosabb lett volna, mint maga a megoldás” – magyarázta Sziklai.
A tudásszint és a motiváció csökkenése mellett, ami szintén probléma, hogy élesedhetnek a társadalmi egyenlőtlenségek a hallgatók között az MI folyamatos használatával. A tehetősebb hallgatók ugyanis, akik a ChatGPT-szerű eszközök fejlettebb, előfizetéses változataihoz is hozzáférnek, sokkal jobb beadandókat készíthetnek, mint az ingyenes verziókat használó társaik.
A fent említett problémák ellenére sem Benedek, sem Sziklai nem a tiltásban látja a megoldását a felmerülő problémákra. Azt viszont mindenképpen szükségesnek tartják, hogy észszerűen korlátozzák a MI-alapú eszközöket az oktatásban. A teljes interjút a HVG360 oldalán tudjátok elolvasni.
<### CustomHTML Visible="true" customhtml_encoded="PGRpdiBjbGFzcz0iaWZyYW1lbHktZW1iZWQiPjxkaXYgY2xhc3M9ImlmcmFtZWx5LXJlc3BvbnNpdmUiIHN0eWxlPSJwYWRkaW5nLWJvdHRvbTogNjYuNjY2NyU7IHBhZGRpbmctdG9wOiAxMjBweDsiPjxhIGhyZWY9Imh0dHBzOi8vZWR1bGluZS5odS9jYW1wdXNfbGlmZS8yMDI0MDkxMl9tZXN0ZXJzZWdlc19pbnRlbGxpZ2VuY2lhX0FJX3N6b2tvbmNzX0VMVEVfa3V0YXRhcyIgZGF0YS1pZnJhbWVseS11cmw9Ii8vaWZyYW1lbHkubmV0L25wazI2YnQiPjwvYT48L2Rpdj48L2Rpdj48c2NyaXB0IGFzeW5jIHNyYz0iLy9pZnJhbWVseS5uZXQvZW1iZWQuanMiPjwvc2NyaXB0Pg==" https://hvg.hu/360/20240912_Corvinus-Egyetem-mesterseges-intelligencia-chatgpt-oktatas">[[ Egyedi HTML ]]" CMSCaption="
" ###><### /CustomHTML ###>
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.