Mehet az Alkotmánybíróság elé a lex CEU
A Jobbik úgy döntött, aláírják képviselőik azt az ellenzéki kezdeményezést, ami Alkotmánybíróság elé dobja a lex CEU-t.
A Jobbik úgy döntött, aláírják képviselőik azt az ellenzéki kezdeményezést, ami Alkotmánybíróság elé dobja a lex CEU-t.
Eduline
Palkovics László egy olyan jogi lehetőséget említett, ami alapján a törvénymódosítás ellenére továbbra is CEU-s diplomát adhatna a Közép-európai Egyetem. Kérdés, hogy akkor mire volt jó a törvény.
Eduline
Az Amerikai Egyesült Államok kormánya azt várja a magyartól, hogy ne alkalmazza a CEU bezáratására hozott törvényt. Erről Mark C. Toner, az USA külügyminisztériumának szóvivője beszélt keddi sajtótájékoztatóján.
Eduline
A német külügyminisztérium aggódik a magyar felsőoktatási törvény miatt - közölte a tárca európai ügyekért felelős államminisztere, Michael Roth.
MTI
Nem csak Budapesten lesz demonstráció.
Eduline
A rektorhelyettes és dékánok petícióban kérik saját magukat, hogy ne álljanak ki a CEU mellett. Az egyetem polgárai mégis inkább a kiállást támogatják.
Eduline
Közeledtek az álláspontok az Európai Bizottsággal a felsőoktatási törvény előző heti módosításáról - tájékoztatta az MTI-t kedden Brüsszelben Palkovics László oktatási államtitkár, aki Frans Timmermansszal, a bizottság első alelnökével tárgyalt. Az államtitkár szerint az Európai Bizottság alelnöke megértette a magyar kormány érvelését.
MTI
Az Egyesült Államok aggódik a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítása miatt.
MTI
Annyira nem volt váratlan az amerikai-brit egyetem reakciója, mert épp úgy működik, ahogy a CEU-nak ezután nem lesz szabad.
Eduline
A civilek mellett szervezett tüntetést valószínűleg ismét a CEU-t ellehetetlenítő törvény dominálja.
Eduline
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma keddi közleményében kiemeli, hogy a magyar kormány semmilyen egyetemet nem zár be, a Soros-egyetemet sem. A magyar kormány annyit szeretne, hogy azonos jogszabályok alapján működjön minden egyetem.
MTI
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője ismét nyilatkozott a CEU ügyéről, ezúttal egy reggeli műsorban.
eduline/mti
Miután tegnap este fél nyolckor bejelentették, hogy Áder János köztársasági elnök aláírja a törvénymódosítást, mely ellehetetleníti Magyarországon a Central European University (CEU) működését, az ellenzéki pártok kommentálták a történteket.
eduline/mti
A Central European University (CEU) határozottan ellenzi Áder János köztársasági elnök azon döntését, hogy aláírta a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását, közleményükben kiemelték: ennek megfelelően a CEU haladéktalanul élni fog minden rendelkezésre álló jogorvoslati eszközzel.
MTI
Nagyjából 1500-an tüntettek hétfő késő este a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt, miután Áder János államfő aláírta a felsőoktatási törvény módosítását, és az megjelent a Magyar Közlönyben.
Eduline
Minden tizedik egyetemista az Egyesült Államokban gyakorlatilag hajléktalan.
Eduline
Elrendelte az államfő a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését - áll Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában.
Eduline
Országgyűlési tudósítás: Kósa Lajos szerint egy abszurd ügyben szervezetek jelentős megmozdulást a fővárosban.
eduline/mti
Több neves európai és amerikai egyetem professzora is nyílt levélben kéri a magyar kormányt, vonja vissza a felsőoktatási törvény módosítását.
MTI