A külügyi tárcánál nem értik, mi a baj a felsőoktatási törvénnyel

A magyar felsőoktatási törvény nem támaszt teljesíthetetlen követelményeket a külföldi egyetemekkel szemben - hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a közmédiának kedden adott nyilatkozatában.

  • MTI
Túry Gergely,

Menczer Tamás azt mondta: ezt mutatja az is, hogy a négy érintett ország közül három nagykövete - a kínai, a thaiföldi és a malajziai - gyakorlatilag technikai kérdésként kezeli az ügyet, az érintett iskolák sem kifogásolják a törvényt. A három amerikai intézmény közül a McDaniel College-dzsal folytatott tárgyalások haladnak a legjobban. Az iskola vezetői teljes mértékben együttműködőek, partnerek, az intézmény megfelel a törvénynek, van kampusza az Egyesült Államokban, Marylandben - tette hozzá.

A lex CEU-ról szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott várhatóan június második felében kiutazik az államba, és tárgyal majd a helyi vezetőkkel a McDaniel College jövőbeni budapesti működéséről - közölte Menczer Tamás, hangsúlyozva, hogy New York állammal szintén nyitottak a tárgyalásokra, jelenleg az időpontot egyeztetik.

A harmadik érintett amerikai intézmény egy bostoni iskola. A sajtófőnök úgy fogalmazott, ott is együttműködést látnak, és éppen azt azonosítják, kivel tudna tárgyalni Altusz Kristóf a tagállamon belül.  A miniszterelnöki megbízott elsőként valószínűleg Marylandbe utazik majd - mondta.

Nem csak hogy marad a CEU, de további tervei is vannak

Kedd fél egyre sajtótájékoztatót hívott össze a CEU. Az eseményen részt vett Michael Ignatieff, az egyetem elnök-rektora, Enyedi Zsolt, magyar ügyekért felelős rektorhelyettes, illetve Fodor Éva és Liviu Matei rektorhelyettesek. A CEU vezetői ígérik, maradnak, minden a megszokott rendben zajlik, nyáron pedig egy komoly konferenciával készülnek.

A szövetségi kormány és a magyar állam közötti együttműködésről Menczer Tamás azt mondta, a törvény egyértelműen fogalmaz: szükség van egy jóváhagyó, támogató nyilatkozatra az amerikai egyetemek magyarországi, budapesti működésével kapcsolatban.

Az amerikai és a magyar kormány az elmúlt évtizedekben háromszor kötött oktatási együttműködési megállapodást, tehát ha az amerikai kormány az egyetemek magyarországi működését támogatja, akkor erről a támogatásról a megszokott diplomáciai úton bizonyára tájékoztatni fogja a magyar kormányt.

A CEU-ról szólva a sajtófőnök hangsúlyozta, hogy New York állammal is nyitottak a tárgyalásokra. Érkezett egy jelzés a kormányzótól, Altusz Kristóf szívesen elutazik hozzá, épp az időpontot egyeztetik.

A törvény egyértelműen fogalmaz, a feltételek minden iskolára ugyanúgy vonatkoznak, mindegyik intézménynek, Soros György egyetemének is meg kell felelnie azoknak - nyomatékosította Menczer Tamás.

Frenyó László, a McDaniel College dékánja azt nyilatkozta a közmédiának, hogy jelentős előrelépést tudhatnak maguk mögött a Maryland és Magyarország közötti együttműködési megállapodás létrehozásában.

Elkészítettek egy egyezségokmányt, megindultak Magyarországon az előkészítő munkák, Altusz Kristóf már meg is kereste a kormányzó hivatalát. A tárgyalások folyamatban vannak, a dékán reményei szerint semmilyen akadály nem merülhet fel, hiszen alapos munka előzte meg a miniszterelnöki megbízottal hamarosan várható tárgyalást.

Úgy vélekedett, hogy az amerikai szövetségi kormány nem gördít az elé akadályt, hogy bilaterális megegyezések történjenek.

Arra a kérdésre, hogy teljesíthetőek-e a feltételek, Frenyó László azt mondta, az ő esetükben egyszerű a kérdés, egy, az Egyesült Államokban stabilan működő intézmény budapesti kampuszáról van szó. A kritikus kérdés az, hogy a szövetségi kormánnyal milyen megállapodásra van mód, a dékán ugyanakkor úgy gondolja, ezt a kérdést hamar meg fogják oldani az érintettek.

A szövetségi kormánynak nincs kifogása az ellen, hogy a magyar kormány a tagállamokkal megállapodásokat kössön - tette hozzá Frenyó László.

Úgy fogalmazott, hogy az érintett intézmények mindenképpen hozzáadott értékként kezelendők. Az amerikai felsőoktatási kultúra más, mint az európai, ami nem jelenti, hogy jobb, ugyanakkor értéket ad a rendszerhez - vélekedett, hangsúlyozva: ezeknek az iskoláknak működniük, létezniük kell, ettől válik színessé a magyar felsőoktatás.

Arra a kérdésre, hogy elegendő-e az őszig hátralévő idő a megoldáshoz, a dékán azt mondta: ez a felek akaratától függ, az intézmény maga nem sokat tehet. Az ő érzése mindenesetre az, hogy mindkét irányból megvan a jóindulat, a törekvés a kérdés megnyugtató megoldására.

Amennyiben sikerül megoldást találni a szövetségi kormánnyal való egyeztetés mikéntjére, semmi nem állhat az útjában annak, hogy a McDaniel College leánykampuszként működhessen - nyilatkozta Frenyó László.

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.