Tovább harcol a CEU, nem költöznek el Budapestről

Ma kora délután tart sajtótájékoztatót az egyetem vezetése, ami előtt hallgatói fórumon ismertették, mi várható a jövőben.

  • Eduline
Fazekas István

A fórumon Michael Ignatieff, a CEU rektora beszélt a New York állam és a magyar kormány közt folyó tárgyalásról, illetve a folyamatban lévő eljárásokról, amikre azonban nekik ráhatásuk nincs - tudta meg a 24.hu.

Ignatieff arról beszélt, hogy ők eközben a tanéc rendjével foglalkoznak, így idén nyáron is indulnak nyári kurzusok, és a következő tanév pedig ősszel ugyanúgy indul, ahogy eddig.

Bár a 2018/19-es tanévre a lex CEU miatt nem tudnak majd hallgatókat felvenni, az egyetem a rektor szerint nem zár be, és nem is költözik el Budapestről.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.