Három főiskolán talált szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék
Három főiskolán talált gazdálkodási szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Három főiskolán talált gazdálkodási szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
MTI
Még mindig tömegek nézik a Jumanji című filmet az amerikai mozikban, de ha ezen már túlvagytok, van két újdonság, amire érdemes jegyet venni.
eduline/mti
Minden korábbi látogatói rekordot megdöntött idén a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás.
Eduline
Hol lazítanak két előadás között a BGE-s hallgatók? Többek között erről kérdeztük Kupsza Tamást, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának elsőéves turizmus-vendéglátás szakos hallgatóját.
Eduline
A biológiaérettségi feladatsoraiból válogattunk nektek kérdéseket. Többek között háztartási kérdésekre számíthattok, de kaptok kérdést a vérlemezkékről és a DNS témájából is. Általában mindegyikkel 2-2 pontot lehetett elérni. Nektek nem okoznak gondot?
Eduline
Programtervező informatikus szakra készültök, de nem tudjátok, pontosan hogyan is néz ki a képzés, mit tanultok majd, és milyen tudást szerezhettek meg a félévek alatt? Most választ kaphattok a kérdéseitekre.
Eduline
Lassan vége a vizsgaidőszak egy újabb hetének, így lehet lazítani. Mutatjuk, milyen filmeket érdemes megnézni a következő hetekben.
eduline/mti
Bevezetik az országos felsőoktatási kompetenciamérést és bővül a digitális tankönyvtár is az Oktatási Hivatal (OH) kiemelt programjának köszönhetően, amely mintegy kétmilliárd forintos uniós támogatásból 2019 szeptemberéig valósulhat meg - közölte a hivatal.
MTI
Turizmus-vendéglátás szakra készültök, de nem tudjátok, pontosan hogyan is néz ki a képzés, mit tanultok majd, és milyen tudást szerezhettek meg a félévek alatt? Most választ kaphattok a kérdéseitekre.
Eduline
Milyen az egyetemi élet Szombathelyen? Hol érdemes egy jót ebédelni a Savaria campusán? Földes András, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Informatika Karának harmadéves gépészmérnök hallgatója mesélt az Eduline-nak.
Eduline
Gépészmérnöki szakra készültök, de nem tudjátok, pontosan hogyan is néz ki a képzés, mit tanultok majd, és milyen tudást szerezhettek meg a félévek alatt? Most választ kaphattok a kérdéseitekre.
Eduline
Túlzsúfolt orvos oktatók, alulfizetett kutatók, elmaradó órák - egyre súlyosabb válságjelek tapasztalhatóak az orvosképzésben is.
Eduline
Sokan sokféleképpen vélekednek az egyetemről, de egy valami biztos: sokat tanulhattok az ott töltött évek alatt. És most nem a tananyagra gondolunk.
Eduline
Óvodapedagógus szakra készültök, de nem tudjátok, pontosan hogyan is néz ki a képzés, mit tanultok majd, és milyen tudást szerezhettek meg a félévek alatt? Most választ kaphattok a kérdéseitekre.
Eduline
Hiába zuhan a felsőoktatásban résztvevő hallgatók száma folyamatosan, a kormány rendszeresen azzal válaszol, hogy nincs itt semmi probléma, mert ugyanannyi - vagy több - diplomát adnak ki, mint korábban.
Eduline
Ápolás és betegellátás szakra készültök, de nem tudjátok, pontosan hogyan is néz ki a képzés, mit tanultok majd, és milyen tudást szerezhettek meg a félévek alatt? Most választ kaphattok a kérdéseitekre.
Eduline
A következő években is az orvoshiány lesz az egyik legfeszítőbb pontja a hazai egészségügynek: egy friss kutatás szerint az ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók 40 százaléka külföldi munkavállalást tervez, és túlnyomó többségük csak akkor jönne haza, ha alapvető változások történnének a gyógyítás itthoni körülményeiben - írta a Népszava hétfőn.
MTI
Megmutattuk, milyen lesz az AKG szeptemberben induló általános iskolája, kiderült, hogy újabb diákbántalmazási esetre derült fény a hetesi iskolában, komoly elismerést kapott egy magyar matematikus - ezek voltak a hét hírei.
Eduline
A parlamenti választás előtt biztosan nem dönt a lex CEU-ról az Alkotmánybíróság - írja az atv.hu.
Eduline
Mesterképzésre jelentkeztek, de nem tudjátok, hogyan kaphattok pluszpontokat a felvételin? Minden szabályt az egyetemek határoznak meg? Itt a válasz.
Eduline