Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Félórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek csütörtökre a cseh egyetemek, főiskolák és számos középiskola. A diákok akciójukkal arra szeretnék felhívni a vezető politikusok figyelmét, hogy nem közömbös nekik az ország sorsa, és zavarja őket, ha a politikusok nem tartják tiszteletben az alkotmányt és annak értékeit.

A Vyjdiven (Menj ki) elnevezésű akciót a prágai Színművészeti Akadémia (DAMU) hallgatói kezdeményezték a múlt hét végén, és keddig mintegy harminc cseh városban működő egyetem, főiskola és középiskola diákjai csatlakoztak hozzájuk. Néhány városban a helyi színházak is csatlakoztak a figyelmeztető sztrájkhoz.
A CTK szerint a diákok egyebek között azt követelik, hogy az államfő tartsa tiszteletben az alkotmányt, olyan kormányfőt nevezzen ki, aki megszerzi a parlament bizalmát, és aki ellen nem folyik büntetőeljárás. További követelésük, hogy az ügyvezető kormány ne hozzon fontos személyi döntéseket, ne alakítson ki újabb alkotmányos szokásokat, és a parlament felsőháza, a szenátus határozottan lépjen fel az alkotmány betartása érdekében. Bár a követelésekben nevek nincsenek említve, a felsoroltakból egyértelmű, hogy a tiltakozó akció Milos Zeman államfő és Andrej Babis ügyvezető kormányfő ellen irányul.
Sem kormánypárti, sem ellenzéki politikusok egyelőre nem kommentálták az egyetemi hallgatók által kezdeményezett figyelmeztető sztrájkot. A szervezők szerint a tiltakozásban részt vevő diákok csütörtökön délben fél-egy óra hosszára kivonulnának iskolájuk elé az utcára, és ott különféle módon hangot adnának követeléseiknek.
"Gyakorlatilag naponta látjuk, hogy országunk vezető politikusai, élükön az államfővel egyre tágítják a korlátokat, és megsértik az alkotmányos szokásokat. Diákként ezt határozottan elutasítjuk" - nyilatkozott a CTK-nak Lubos Louzensky, az akció egyik szervezője.
A Novinky.cz hírportál szerint a tiltakozó akciót széles körben a közösségi hálózatokban népszerűsítik és szervezik. Prágában és néhány vidéki városban csütörtökön vitaesteket is terveznek a témában.
Ez aztán a tanártüntetés: hatalmas tömeg vonult utcára Buenos Airesben
Magasabb fizetésért tüntettek hétfőn az argentin pedagógusok. Galéria. Argentínában a tanév márciustól decemberig tart - pedagógusok és támogatóik bérkövetelő tüntetést tartottak Buenos Airesben. Volt, aki Mauricio Macri argentin elnök gúnyfigurájával vonult. Sehol nem keresnek kevesebbet az OECD-országok közül, mint nálunk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.