Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Március 30-ig pályázhatnak Campus Mundi ösztöndíjra azok a fiatalok, akik nyáron külföldi szakmai gyakorlatra, vagy az őszi félévben egy másik ország egyetemére utaznának ki - közölte a Tempus Közalapítvány.

Mint írták: a program ebben az évben kétezer egyetemi és főiskolai hallgató nemzetközi tapasztalatszerzését teszi lehetővé, kétmilliárd forint támogatásból. Azok, akik sikeres pályázatot adnak be, kiemelkedően magas, 200-350 ezer forint havi ösztöndíjat kapnak. A szociálisan rászoruló hallgatók ehhez további havi 35 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak. A 2016-ban elindított program célja ezzel az, hogy minél több felsőoktatási hallgató számára biztosítsák a nemzetközi tapasztalatszerzés lehetőségét - közölték.
Pályázni folyamatosan, egész évben lehet, de aki nyáron egy külföldi cégnél, vállalkozásnál vagy szervezetnél töltené a szakmai gyakorlatát, illetve az őszi félévben egy másik ország egyetemén szeretne tanulni, annak most kell jelentkeznie. A program koordinálását végző Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint nemrég módosították a pályázatok értékelési szempontrendszerét, így most még nagyobb eséllyel nyerhető el az ösztöndíj.
"A külföldi ösztöndíjak ma már nemcsak a legkiválóbb hallgatók számára elérhetők: napjainkban a külföldi részképzés vagy szakmai gyakorlat a felsőoktatási tanulmányok természetes része. Campus Mundi ösztöndíjra az egyszerűsített pályázati folyamatnak köszönhetően kevesebb adminisztrációval benyújtható a pályázat, és az átlagos tanulmányi eredmény egy megalapozott, kidolgozott motivációs levéllel már garantálja a támogatás megszerzését" - mondta Székely Ágnes, a Tempus Közalapítvány egységvezető-helyettese a közlés szerint.
A program keretében felsőoktatási hallgatók a világ szinte bármelyik országába utazhatnak részképzésre, szakmai gyakorlatra vagy rövid tanulmányútra. 2016 és 2021 között 6,6 milliárd forintos forrásból mintegy kilencezer egyetemi és főiskolai hallgató nemzetközi tapasztalatszerzése támogatható a programban. További információ az aktuális határidőkről és a pályázás részleteiről a www.campusmundi.hu honlapon és Campus Mundi Facebook-oldalán található.
Így kaphattok akár 350 ezer forintos ösztöndíjat havonta külföldi tanuláshoz
Ha külföldön szeretnétek tanulni egy-két szemeszter erejéig, érdemes pályázni a Campus Mundi ösztöndíjra. A Campus Mundi programot 2016-ban hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, eddig több mint ezerötszázan kaptak támogatást külföldi tanulmányaikhoz. Európán belül legtöbben az Egyesült Királyságba, Németországba és Franciaországba utaztak, az Európán kívüli országok közül pedig az USA, Ausztrália, Kanada és Japán volt a legnépszerűbb.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.