Professzorok és hallgatók is tiltakoznak a Debreceni Egyetem átalakítása ellen

A modellváltást ellenző hallgatók szerint hiányzott a tájékoztatás és az érdekképviselet is.

  • Eduline

Professzorok és hallgatók is tiltakoznak a Debreceni Egyetem alapítványi formába való kiszervezése ellen, amit jauár 21-én 65 igen és nulla nem szavazattal a szenátus már eldöntött. A fenntartóváltással azonban nem mindenki ért egyet.

Tekintve, hogy hiányzott a tájékoztatás és az érdekképviselet, illetve hogy ennyire rövid idő alatt, esetenként szinte titkolózva intézték ezt el, mind a szenátus, mind a hallgatói önkormányzat részéről szégyen

– írták a 24.hu-nak a SzabaDEgyetem Facebook-oldalt működtető, a Debreceni Egyetem modellváltását ellenző hallgatók. Az oldal szerint a HÖK viszont nem tart attól, hogy az oktatásra bármiféle hatással lenne a modellváltás. Állításuk szerint, ha úgy látták volna, hogy a hallgatói jogokat valós veszély fenyegeti, szélesebb körben tárgyalták volna a kérdést.

Az oktatók között is akadnak ellenzők. A szenátusi szavazás után néhány nappal a 21 Debreceni Professzor Facebook-oldal mögött álló egyetemi oktatók is közzétettek egy nyílt levelet, amelyben a modellváltás módja ellen tiltakoznak. Az aláírók szerint semmi sem indokolta a szenátus január közepén tartott rendkívüli ülését: egy ilyen súlyú kérdés széleskörű és nyilvános előkészítést igényel. Mint írták: az egyetem átvitele állami alapítványi formába – bár sok szempontból nem tűnik logikusnak – akár még elfogadható is lehetne az egyetemi polgárság többségének, de ha ez szinte titokban, diskurzus nélkül, a széles nyilvánosság kizárásával és néhány nap alatt történik, akkor erős a gyanú, hogy az átalakítás elsődleges célja nem az oktatás és tudományos színvonal emelése.

Ahogy azt korábban már megírtuk, az utóbbi hetekben a Debreceni Egyetem mellett Szegeden, Pécsen és a Semmelweis Egyetemen is szavaztak a modellváltásról. Mindhárom intézményben a fenntartóváltás mellett döntöttek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.