Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.
Zászlajára tűzte a társadalmi párbeszéd erősítését az új Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, amelynek már külön főosztálya foglalkozik az oktatás szereplőinek a döntések előkészítésébe való bevonásával. Az elmúlt hónapokban több egyeztetést is tartottak diákokkal, pedagógusokkal, szülőkkel és civil szervezetekkel. A találkozókon az iskolai túlterheltségtől és a mentális egészségtől kezdve a diákönkormányzatok jogain át az egyetemi ösztöndíjakig számos probléma előkerült. De hogyan jutnak el ezek a felvetések a döntéshozókhoz, és mi garantálja, hogy az egyeztetések ne pusztán jelképes gesztusok maradjanak?
Kifejezetten a diákok és fiatalok részvételéről beszélgettünk Kaderják Anitával, aki oktatáskutatóként és a Rajk Szakkollégium igazgatójaként érkezett a minisztériumba.
A társadalmi párbeszéd erősítésének szándéka már az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium megalakulásakor megvolt, de kezdetben még nem alakult ki, hogy pontosan milyen szervezeti keretek között és kinek a vezetésével valósuljon meg. Végül Kaderják Anita vállalta el az újonnan létrehozott Társadalmi Párbeszédért és Részvételért Felelős Főosztály vezetését. Az egység közvetlenül a miniszter alá tartozik, és valamennyi államtitkársággal együttműködik. Feladata, hogy a diákoktól és a pedagógusoktól kezdve a szülőkön át a civil és szakmai szervezetekig minél több érintett véleménye eljusson a megfelelő szakterületekhez.
„Most még abszolút feltáró, felfedező szakaszban vagyunk – mondta a főosztályvezető. Egyelőre kapcsolatokat építenek, feltérképezik a különböző szereplőket, és keresik azokat az egyeztetési formákat, amelyek hosszabb távon is működőképesek lehetnek.
A minisztérium megalakulását követően többször egyeztettek a diákok és fiatalok képviselőivel:
De hogyan zajlik egy ilyen minisztériumi egyeztetés a gyakorlatban? Hagyományos tárgyalótermi megbeszélésre kell gondolni, ahol mindenki sorban elmondja a magáét, vagy inkább brainstormingra, színes filctollakkal, közös ötleteléssel és a diákok saját javaslataival? Kaderják Anita szerint tudatosan igyekeznek elkerülni a frontális, hierarchikus helyzeteket. A találkozók gyakran kiscsoportos ötleteléssel kezdődnek, majd a résztvevők közösen beszélik meg, mire jutottak. Előfordul, hogy a minisztérium munkatársai látogatnak el fiatalok táborába vagy rendezvényére, máskor a diákokat hívják be a tárcához.
„Először nagyon furcsa volt az embereknek. Volt olyan, amikor kivitettem az összes asztalt a szokásos tárgyalóteremből, és körbe raktuk a székeket, vagy kiscsoportos munkára rendeztük be a termet és mindenki felbolydult, hogy ezt nem így szoktuk” – idézte fel az egyik alkalmat.
A személyes találkozók mellett online műhelymunkákat és kérdőíves egyeztetéseket is szerveznek. A főosztályvezető szerint egyelőre nincs egységes módszertanuk, éppen azt próbálják kitapasztalni, melyik célcsoportot hogyan lehet a legjobban bevonni. Most még elsősorban azokat a problémákat gyűjtik össze, amelyek a fiatalokat a leginkább foglalkoztatják. Visszatérő téma az iskolai túlterheltség, a mentális jóllét, az elavultnak érzett tananyag, illetve az, hogy vajon az iskolában megszerzett tudás mennyire készíti fel őket a jövőre. Rendszerszintű kérdéseket is felvetnek, például az oktatás szerepét a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésében vagy a diákok részvételi jogainak erősítését.
Az oktatási rendszerrel nemcsak az a baj, hogy központosított és átpolitizált: az ADOM Diákmozgalom szerint a diákok mindennapjait olyan problémák is meghatározzák, mint a diákönkormányzatok korlátozott jogköre, az iskolák korszerűtlen infrastruktúrája vagy a lakhatás bizonytalan jogi háttere.
A most középiskolás és egyetemista fiatalok jelentős része az Orbán-kormány rendszerében szocializálódott, ahol meglehetősen kevés lehetőségük volt arra, hogy érdemben beleszóljanak az őket érintő döntésekbe. Nem meglepő tehát, hogy az új minisztérium egyeztetéseire sem mindenki érkezik fenntartások nélkül.
Kaderják szerint ugyanakkor a fiatalok részéről kifejezetten nagy az érdeklődés. A főosztály által rendezett eseményekre nagy a túljelentkezés, sőt, a diákszervezetek maguk keresik a kapcsolatot a minisztériummal. „Vannak olyan fiatalok, akik kész anyagokkal érkeznek. Mi behívjuk őket, hogy közösen ötleteljünk, beszélgessünk, de ők hoznak egy húszoldalas, kidolgozott anyagot, akár saját kutatási eredményekkel” – mondta.
A nyitottság azonban nem jelenti azt, hogy a résztvevők automatikusan bíznának a döntéshozókban. Van, hogy már az egyeztetések elején felvetik, hogy vajon valóban kíváncsi-e a minisztérium a véleményükre. Kaderják úgy fogalmazott:
Mintha a lelkesedés és a bizalmatlanság valami nagyon furcsa elegye lenne bennük. Szerintem érthető módon. Felmerül, hogy akkor ez most egy ilyen látványpékség? A fiataloktól tanultam azt a kifejezést, hogy youthwashing. Hogy most mi youthwashingolunk-e?
(A youthwashing kifejezést arra használják, amikor egy intézmény vagy szervezet látványosan hangsúlyozza a fiatalok bevonását, miközben azoknak nincs valódi befolyásuk a döntésekre.) Kaderják Anita szerint kifejezetten pozitív, hogy a fiatalok tudatosan viszonyulnak a részvételükhöz, és nem fogadnak el feltétel nélkül bármilyen egyeztetési formát. A bizalmatlanság leépítését azonban hosszú folyamatnak gondolja. Mivel ahhoz nemcsak az szükséges, hogy pontosan tudják, mi történik a javaslataikkal, hanem az is, hogy a minisztérium őszintén beszéljen a saját korlátairól.
„Szerintem ezt még nem csináljuk tökéletesen” – ismerte el, hozzátéve, hogy a visszajelzés és az átlátható kommunikáció a bizalomépítés legfontosabb feltételei közé tartozik.
Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a főosztálynak nincs önálló szakpolitikai döntéshozatali szerepe. Elsősorban közvetítőként működik a különböző társadalmi csoportok és a minisztérium illetékes szakterületei között. Kaderják szerint a hozzájuk érkező javaslatoknál először azt kell tisztázni, hogy az adott kérdés egyáltalán minisztériumi hatáskörbe tartozik-e, foglalkoztak-e már vele, van-e folyamatban intézkedés, és milyen szakpolitikai vagy költségvetési feltételei lennének a megoldásának.
A legfontosabb kérdés tehát az, hogy a javaslatokból születnek-e konkrét intézkedések, és a résztvevők követni tudják-e, mi történik az általuk felvetett ügyekkel. „Az, hogy van egy egyeztetés, jó a hangulat, és meg van engedve, hogy elmondják a dolgokat, az egy nulladik lépés” – fogalmazott a főosztályvezető. Szerinte akkor válhat igazán hitelessé a folyamat, ha a fiatalok azt is látják, hogy egy-egy javaslatuk miként jut el a minisztérium illetékes szakterületéhez, milyen szakmai vizsgálaton megy keresztül, és végül milyen döntés születik róla.
Vannak olyan ügyek, amelyekben az egyeztetéseknek kézzelfogható következményük lett. Az egyik első probléma az volt, hogy a szakképzés és a köznevelés korábbi szétválasztása miatt a két területen tanuló fiatalok nem tudtak közösen részt venni az országos diákérdekképviseletben. Ezen a minisztérium már változtatott: a 2026/2027-es tanévtől a szakképző intézmények diákjai is bekapcsolódhatnak az Országos Diákparlament munkájába.
Egy másik fontos követelés a diákönkormányzatok korábban elvett egyetértési jogának visszaállítása. A diákok régóta szeretnék elérni, hogy az őket közvetlenül érintő iskolai szabályok kialakításában ne csupán véleményező szerepük legyen, hanem bizonyos döntésekhez a hozzájárulásuk is szükséges legyen. Kaderják szerint a fiatalok már az első egyeztetéseken jelezték ezt az igényüket, lényegében azt kérve: „adjuk vissza a jogaikat, hogy komolyabban legyenek véve”. A minisztérium azt tervezi, hogy a változtatást beépíti az őszi törvénycsomagba. Ezt egyébként Lannert Judit oktatási miniszter október 27-én egy parlamenti konferencián szintén megerősítette, hogy vissza kívánják adni a diákönkormányzatok egyetértési jogát. Az ilyen ügyek megmutathatják a fiataloknak, hogyan juthat el egy felvetés az egyeztetéstől akár a jogszabályalkotásig Kaderják Anita szerint. Ugyanakkor a folyamat időigényes.
Az, hogy meddig tart a fiatalok türelme, már más kérdés. A fiatalok ugyanis nem feltétlenül várnak arra, hogy a döntéshozók maguktól lépjenek: ha egy régóta fennálló problémára nem születik megoldás, saját kezükbe veszik a kezdeményezést. Jó példa erre a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) ösztöndíjakról szóló petíciója, amelyet már több mint 30 ezren írtak alá, és az aláírók száma folyamatosan növekszik. A szervezet a hallgatói ösztöndíjak finanszírozását biztosító, 2020 óta változatlan normatíva megduplázását követeli. Kaderják szerint a HÖOK folyamatos kapcsolatban áll a felsőoktatási államtitkársággal, az ösztöndíjak emelése azonban végső soron költségvetési döntés kérdése.
Vajon hogyan mérhető egy olyan főosztály munkájának eredményessége, amelynek legfontosabb feladata a párbeszéd és a bizalomépítés? És hogyan illeszkedik mindez a minisztérium által hangsúlyozott adatalapú döntéshozatalhoz? Vajon kudarcnak számítana, ha a fiatalok a minisztériumi egyeztetések ellenére továbbra is petíciókat indítanának vagy tüntetéseket szerveznének?
Kaderják szerint a párbeszéd eredményességét is mérhetővé kell tenni, ehhez azonban előbb világos célokat kell meghatározni. A főosztály egyelőre feltáró, kísérletező szakaszban van, de hosszabb távon nyilvános stratégiára és konkrét sikerkritériumokra lenne szükség, amelyek alapján évente vagy kétévente értékelni lehetne az elvégzett munkát.
„Ezen a területen nagyon fontos az elszámoltathatóság és az átláthatóság” – mondta. Szerinte az érintettek számára végső soron az mutatja meg a párbeszéd értelmét, hogy „az ő konkrét követelésük hatására történtek-e változások”.
A petíciókat és a tüntetéseket ugyanakkor nem tekinti a párbeszéd kudarcának. Éppen ellenkezőleg: szerinte a szervezett érdekképviselet megkönnyíti a minisztérium munkáját. Ha a diákok, szülők és pedagógusok közösen fogalmazzák meg a problémáikat és javaslataikat, azzal a döntéshozóknak is könnyebb dolguk van.
Nekünk az könnyíti meg a munkánkat, ha szerveződnek ezek a csoportok: a szülők, a pedagógusok, a diákok. Ha minél inkább alulról szerveződve, maguk között konszenzusra tudnak jutni, össze tudják gyűjteni a véleményüket, és azt képviselni tudják akár egy erős szervezeten, akár egy petíción, akár egy nagy deliberatív fórumon keresztül, az nekünk óriási segítség
– fogalmazott.
Erre példa a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen kialakult konfliktus is. A hallgatók korábban tüntettek és petíciót indítottak az egyetem működésével kapcsolatos problémák miatt, szeptember végén pedig a Szabad BGE hallgatói csoport egyik képviselője személyesen adott át panaszbejelentést Lannert Judit miniszternek, független vizsgálatot kérve. A minisztérium lapunknak megerősítette a dokumentum átvételét, és közölte, hogy vizsgálja a rendelkezésére bocsátott anyagokat.
A főosztályvezető számára ugyanakkor az egyik legfontosabb visszajelzés az, hogy a fiatalok továbbra is keresik-e őket, és látnak-e értelmet annak, hogy megfogalmazzák a javaslataikat. „Ha azt venném észre, hogy már nem keresnek, vagy csökken ennek az intenzitása, az azt jelezné, hogy valami nincs rendben” – mondta. Szerinte ez arra utalhatna, hogy az emberek már nem hisznek abban, hogy érdemes megszólalniuk, mert úgysem lesz következménye. A cél tehát nem az, hogy a minisztériumi egyeztetések kiváltsák a diákok önálló érdekképviseletét, hanem hogy legyen hová eljuttatniuk a közösen megfogalmazott követeléseiket.
Az érettségit megelőző hónapokban a végzősök minden idegszálukkal a tételekre, a ponthatárokra és az egyetemi felvételire koncentrálnak. Egy budapesti topgimnázium iskolapszichológusának tapasztalata szerint azonban nem ezek okozzák a legnagyobb szorongást, hanem az, ami utána jön – vagy éppen az, hogy nem látják pontosan, mi jön utána.
Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.
A kezdeményezők szerint a technológia használata veszélyeztetheti a gyerekek kritikai gondolkodásának és kreativitásának fejlődését.
Az uniós tervezet szerint 13 éves kor alatt tilos lenne a közösségi média használata, a 15 év alattiak pedig csak szülői hozzájárulással regisztrálhatnának a platformokra.
Átmeneti megoldásként kevesebb kötelező tananyagot, nagyobb tanári szabadságot és egyszerűbb érettségi követelményrendszert javasol a szakmai szervezet.
A TOP3-as listára két fővárosi intézmény mellett egy vidéki is felkerült.
A gyerek szerencsére időben észrevette, hogy a csokis papírban nem csak édesség van.
A hallgatói normatíva megduplázását, a kollégiumi férőhelyek bővítését és az egyetemi közösségi élet újragondolását is célul tűzte ki a HÖOK januárban hivatalba lépő elnöke, Németh Kevin, akivel a felsőoktatást érintő legfőbb problémákról beszélgettünk.
A költségi ráfordítás 120 milliárd forint, míg a NOKS-dolgozók béremelésénél 61 milliárd forint.
Milyen hiedelem kötődik az ünnephez és miért faragnak töklámpást az emberek? Teszteljétek a tudásotokat!
A sci-fi történetek jelentősen befolyásolják, miként gondolkodunk a mesterséges intelligencia jövőjéről: míg a sötét disztópiákat részletesen és összefüggően írjuk le, a pozitív alternatívákat sokkal nehezebben fogalmazzuk meg – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem friss kutatásából.
Október végéhez közeledve ismét előkerültek a felháborodott, anti-halloween vélemények, no meg a „Magyarországon mindenszentek van” szólam, ami egyre kevésbé hat meggyőzően. De most őszintén: miért kellene egyáltalán a két ünnepnek kizárnia egymást? Vélemény.
