Kiszivároghatott az SZFE új tanárainak névsora
A listán a 444.hu szerint a korábban felmondott tanárok helyére érkező oktatók is szerepelnek.
A listán a 444.hu szerint a korábban felmondott tanárok helyére érkező oktatók is szerepelnek.
Eduline
Megszólalt az egyetem is: a következő félévtől új intézetnevek és oktatási helyszínek lesznek a Színművészetin.
Eduline/MTI
A vírus mindent átírt, számos rendezvény maradt el, vagy került át az online térbe. Az Educatio kiállítás viszont nem marad el, hanem online lesz látogatható. Megnéztük, hogy milyen lehetőségeitek lesznek ebben a formában.
Eduline
A Vas utcai épület részben az egyetemé, részben a Magyarországi Református Egyházé lenne.
Eduline
A teljesített tanegységeket az egyetem új vezetése a tavaszi félévre regisztrálná.
Eduline
Az utóbbi hetekben komoly figyelem fordult az Erasmus felé, ugyanis az egyik legnagyobb részvevő elhagyja a programot. Az Egyesült Királyság kilépése a magyar diákok utazásait is befolyásolja - mutatjuk, hogyan.
Csik Veronika
Egy kilenc hónapos, közel negyvenmillió forintost képzést végzett el a sandhursti Királyi Katonai Akadémián.
Csik Veronika
Fullajtár Andrea is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Csik Veronika
Az innovációs és technológiai miniszter állítása szerint az intézményekre bízza, hogy fenntartót váltanak-e.
Eduline/MTI
Nem elég, hogy nem maradnak a Vas utcában a képzések, még fel is darabolják a színművészetisek eddigi rendszerét - értesült az RTL Híradója.
Csik Veronika
A tavaly váratlanul távozott dékánnak egy etikai vizsgálat után kellet elhagynia az egyetemet a 24.hu információi szerint.
Eduline
Az elmúlt félév eseményei után újabb változtatások várnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóira február 1-től.
Eduline
Már csak néhány napjuk van a szülőknek, hogy leadják a tankötelezettség halasztásával kapcsolatos kérelmeket. Újabb egyetemek kerülhetnek alapítványi kézbe. Megvan, hol kaphat helyet a Fudan Egyetem budapesti campusa. Marad a távoktatás a középiskolákban, és ilyen lesz az élet az OKJ-s képzések után. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit.
Tóth Alexandra
A Szegedi Tudományegyetem a következő, 2021-2024. közötti időszakra vonatkozó - most készülő - Intézményfejlesztési Terve keretében vizsgálja az intézmény lehetséges, legoptimálisabb működési modelljeit.
Eduline
Rendszeres tesztelésre kötelezik azokat, akik nem kérik a védőoltást. A szabály nem mindenkire vonatkozik. Mutatjuk a részleteket.
Eduline
Karácsonyi ajándékként az Egyesült Királyság az Európai Unió elhagyása után kilépett az Erasmus-programból is, és a tervek szerint sajátot indít majd. Ez a lépés azonban komolyan betehet az eddig jól működő külföldi csereprogramoknak és kapcsolatoknak is.
Csik Veronika
A hallgatók még tavaly novemberben vertek szét egy kollégiumi szobát.
Eduline
Sajtóközleményben reagált a ma megjelent átszervezési hírekre a Debreceni Egyetem.
Eduline
Úgy néz ki, a vidéki tudományegyetemen is előkerült a fenntartóváltás kérdése annak ellenére, hogy egy éve még azt nyilatkozták, szó sem lehet róla.
Eduline
A legtöbb fővárosi és vidéki egyetemen a következő két-három hétben véget érnek az első félévet lezáró vizsgák. Most összegyűjtöttük, hogy pontosan meddig kell még kitartaniuk a hallgatóknak a különböző egyetemeken. Sőt, néhány tippet is adunk, amelyekkel kibírhatóbbak lehetnek ezek a hetek.
Tóth Alexandra