Jó hír a végzős egyetemistáknak: idén megint lehetnek diplomaosztók

Idén nem marad el a hivatalos diplomaosztó, viszont a rendezvényeken természetesen be kell tartani az aktuális járványügyi szabályokat.

  • Tóth Alexandra

Nagy örömmel jelentem be, hogy az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat, így várhatóan közel 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti méltó módon felsőfokú tanulmányai lezárását

- közölte pénteken a Facebook-oldalán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.

Most, hogy a beoltottak száma már meghaladta az ötmilliót, megkezdődött a veszélyhelyzeti intézkedések fokozatos feloldása - magyarázta -, kinyithattak az éttermek, uszodák, szórakozóhelyek, a járványügyi előírások szerint nagyobb rendezvények is megtarthatók.

Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvények szervezőinek be kell tartaniuk és tartatniuk az aktuálisan hatályos járványügyi intézkedéseket. Elhangzott az elmaradhatatlan mondat is: a diákokat pedig arra kérte az államtitkár, ha még nem tették volna, oltassák be magukat, hogy teljesen felszabadultan vakációzhassanak a nyáron.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.