Segítség a vizsgaidőszakra: öt ingyenes adatbázis a felkészüléshez

A legtöbb egyetemen javában zajlanak a vizsgák, sőt a szerencsésebbek már túl is vannak a számonkéréseken, és őszig elfelejthetik a tanulást. Most viszont azoknak szeretnénk segíteni, akiknek még hátravan egy-két (vagy több) vizsgájuk, amihez szükségük lenne szakirodalomra.

  • Tóth Alexandra

Bár a könyvtárak újranyitottak május elején, így a könyvekhez akár már ott is hozzájuthattok, fontos, hogy az épületekbe csak akkor léphettek be, ha van védettségi igazolásotok (vagy az oltási igazolást bemutatjátok a telefonotokra telepített appon). Persze vannak már alternatívák: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban például továbbra is működnek a könyvtári cserepontok, amit védettségi igazolás nélkül is igénybe lehet venni. Vannak azonban más lehetőségek is, amelyekhez még a házból sem kell kilépnetek: ezek az online adatbázisok. Most ezek közül mutatunk néhányat.

MEK

A Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) oldalát talán a legtöbbeteknek már nem kell bemutatni. Itt közel húszezer dokumentumhoz férhettek hozzá teljesen ingyen, az Országos Széchényi Könyvtár adatbázisából.

Matarka

A Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékeinek Kereshető Adatbázisa (röviden: Matarka) a túlnyomórészt Magyarországon megjelenő tudományos és szakmai folyóiratok tartalomjegyzékét dolgozza fel. A felvett adatok adatbázisba kerülnek és több szempont szerint visszakereshetők, illetve az egyes számok külön-külön böngészhetők. Ha ezek mégsem lennének elérhetőek neten keresztül, akkor a cikkek másolatát megrendelhetitek az Országos Széchényi Könyvtártól.

Digitális Tankönyvtár

Ez az adatbázis tankönyveket, szakkönyveket, folyóiratokat tesz elérhetővé digitális formában, ingyenes hozzáféréssel. A Tankönyvtárban különböző tudományágak – például gazdaságtudományok, orvostudomány, műszaki, társadalomtudományok – kiadványai megtalálhatók.

IMF eLibrary and Datasets

Ez az adatbázis az IMF folyóirataihoz, könyveihez, tanulmányaihoz, illetve statisztikai adataihoz ad hozzáférést. A források olyan témaköröket érintenek, mint például a makroökonómia, globalizáció, demográfia, fejlesztéspolitika, illetve a kereskedelem.

Videotorium

Ha már unjátok a szöveges szakirodalmakat, akkor látogassatok el a Videotorium oldalára, ahol – ahogyan a nevében is benne van – rengeteg videós anyagot találtok. A felvételeket csatornák és kategóriák szerint is csoportosították. Az utóbbi alapján hat nagy kategóriát – egészségtudományokat, humán tudományokat, természettudományokat, élettelen természettudományokat, társadalomtudományokat és műszaki tudományokat – különböztetnek meg. Ezeken belül rengeteg alkategória van.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.