Zseniális trükk: életre kel a rajz, csak egy filctoll kell hozzá
Nem kell hozzá más, mint egy filctoll, meg némi víz.
Nem kell hozzá más, mint egy filctoll, meg némi víz.
Eduline
Február 6-ig jelentkezettek a rezidensösztöndíjakra - mutatjuk, milyen juttatásokat kaphattok szakorvosjelöltként, szakgyógyszerészjelöltként.
eduline/mti
A diákok szerint későn derült ki, hogy szakközépiskolákban milyen követelmények szerint kell letenni a szakmai érettségit, de a nyelvi érettségit is későn nehezítették.
Eduline
Egy hónapnyi börtönnel néz szembe a 17 éves amerikai diák egy ártalmatlannak indult csíny miatt.
Eduline
Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE): szombaton a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos, oktatási tevékenységgel, és kiderül az is, hogy az órákon megszerzett tudás milyen széles körben hasznosítható a munkaerőpiacon - közölte Szalai Tamás, az SZTE Fizikai Intézet közkapcsolati felelőse az MTI-vel.
MTI
A gallium olvadáspontja mindössze 29 fok. Egy kis kémia estére.
Sokak már befejezték a vizsgaidőszakot, így nem árt elkezdeni készülni egy jobb félévre. Ugyanis mindig lehet jobb, ezt egy szinte minden egyetemista tudja, de legalább érzi.
Eduline
Alig egy óra válaszadási időt kaptak az intézményvezetők.
Eduline
Német csapata hazaküldte a magyar játékost, mert komoly lemaradással küzd, de nem futballtudásban.
Eduline
Nyilvánosságra hozták a 2017-es keresztféléves felvételi ponthatárait - mutatjuk, hány ponttal lehetett bekerülni a legnépszerűbb alap- és osztatlan szakokra. A legtöbb felvételizőt ismét a gazdasági képzések vonzották.
Eduline
Megvannak az idei keresztféléves felvételi ponthatárai - kiderül, ki melyik egyetemen, főiskolán kezdheti meg tanulmányait februárban. Íme, a legnépszerűbb mesterszakok ponthatárai.
Eduline
Oscar-díjra jelölte Deák Kristóf Mindenki című alkotását a rövidfilmek kategóriájában az amerikai filmakadémia, amely kedden hozta nyilvánosságra a legrangosabb hollywoodi elismerés jelöltjeit.
MTI
Akár hetekig tartó pszichológiai segítséget nyújt a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóinak, a tanároknak és szülőknek a veronai buszbaleset okozta trauma feldolgozása érdekében a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat - mondta az M1 aktuális csatorna keddi műsorában a szakszolgálat főigazgatója.
MTI
A számok fejlődése a civilizációk fejlődésének komoly befolyásoló tényezője volt. Egy kultúra számtana tökéletesen jellemezte a fejlettségi szintjüket is. A TED ed videója ebben a fejlődéseben kalauzol el minket.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2017-es felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 13. rész: Kaposvári Egyetem.
Eduline
A kínai kormány komoly nyelvoktatást tervez az általuk felavatott budapesti iskolában.
eduline/mti
A Disney hétfői bejelentése szerint az űreposz új epizódjának címe Star Wars: The Last Jedi (Star Wars: Az utolsó jedi) lesz, és december 15-én mutatják be.
Eduline
Nem viccelünk, szerinte még az orrodat is tisztítja!
Eduline
Békés Gáspár korábban diákolimpikonként szólt be Balog Zoltánnak. Most a nemrég felújított Széll Kálmán tér sosem működő órájához szervezett flashmobot.
Eduline
Várhatóan ma hozzák nyilvánosságra a 2017-es keresztféléves felvételi ponthatárait. Kiderül, kit hova vettek fel.
Eduline