Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Disney hétfői bejelentése szerint az űreposz új epizódjának címe Star Wars: The Last Jedi (Star Wars: Az utolsó jedi) lesz, és december 15-én mutatják be.
A korábban csak 8. epizódként emlegetett rész a második, amely a sorozat újraindítása, vagyis a 2015-ös Star Wars: Az ébredő Erő után a mozikba kerül.
"Nekünk vannak a legnagyszerűbb rajongóink minden létező galaxisban. Nagyra becsüljük őket, ezért azt akartuk, ők tudják meg először a Skywalker-saga következő részének címét" - írta közleményében a Disney.
A filmet a brit Rian Johnson rendezi, és Leia hercegnő szerepében látható lesz benne a december végén váratlanul elhunyt Carrie Fisher is, akinek a jeleneteit még halála előtt leforgatták.
A cselekményről nem árult el részleteket a filmstúdió, annyi azonban tudható, hogy szerepel a filmben a 7. epizódban megismert Daisy Ridley, John Boyega, Adam Driver és Lupita Nyong'o is.
A Star Wars: Az ébredő Erő minden idők harmadik legnagyobb bevételű filmje lett, a világ mozipénztárainál mintegy 2 milliárd dollár (577 milliárd forint) értékben váltottak rá jegyet, mióta 2015 decemberében bemutatták.
A Csillagok háborúja univerzumában játszódó Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetet tavaly december 16-án kezdték játszani, azóta világszerte egymilliárd dollár jegybevételt hozott.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.