Több év börtönt kaphat négy tini, mert nagyon kellett nekik egy fülhallgató
A fővárosban a Margit hídnál akartak megszerezni egy fülhallgatót egy férfitól, akit megvertek majd életveszélyesen megkéseltek.
A fővárosban a Margit hídnál akartak megszerezni egy fülhallgatót egy férfitól, akit megvertek majd életveszélyesen megkéseltek.
Eduline
Minden dolgozó megkapja a bérét jövő hónap elején, a tankerületi központok ütemezetten végzik a feladataikat és mindent megtesznek azért, hogy zökkenőmentes legyen az átvett és újonnan felvett kollégák foglalkoztatása - közölte a Klebelsberg Központ.
MTI
A vidéki fiatalok nagyobb eséllyel választják az emberközpontú szakmákat, mint a budapesti középiskolai diákok – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) pályaorientációs kutatásából.
Eduline
Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság alakult a Magyar Tudományos Akadémián, hogy elősegítse a nők arányának növekedését az akadémikusok, a posztdoktorok és az MTA doktorai között, illetve hogy a közoktatásban a lányok körében népszerűsítse a természettudományi tárgyakat.
eduline/mti
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora szerint ugyan tényleg több forrást kapnak az egyetemek és főiskolák, de ettől nem lett jobb a magyar felsőoktatás.
eduline/mti
Hónapok óta aggodva beszélnek a békési megyeszékhely oktatói a Szent István Egyetemhez tartozó vidéki intézmény jövőjéről. A városvezetés lépne, új fenntartót keresnek, mert a SZIE meg szeretne válni a békéscsabai intézménytől.
eduline/mti
Úgy tűnik, 2017-ben egyetlen szombati munkanap/tanítási nap sem lesz.
Eduline
Bár nem volt rossz a produkció, de az ütemes taps kicsit túlzónak tűnik.
Eduline
Egyre több a magyar világverseny, így lehet a legközelebb kerülni az ikonokhoz.
Eduline
Egy alkalmazás kideríti, ki nem akart már az ismerősei között tudni.
Eduline
Egy brit egyetemen túladagolták a koffeint a tesztalanyoknak.
Eduline
Veszélyes a Fertő tavon korcsolyázni, helyenként ugyanis elvékonyodhat a jég. Ráadásul az ott telelő vízi madarak nyugalmát is zavarhatják a korcsolyázók - tájékoztatta a Fertő-Hanság-Nemzeti Park Igazgatóság csütörtökön az MTI-t.
MTI
Mit kell tennie annak, aki már nem jár középiskolába, de érettségit tenne? Mutatjuk lépésről lépésre.
Eduline
Sok helyen még mindig nem rendezték az államosítással járó változásokat a technikai dolgozók szerződésében, így akár a januári bérüket is késve kaphatják meg.
Eduline
Február 15-ig jelentkezhettek a 2017-es felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 15. rész: Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
Eduline
Közel 4300-an kezdhetik meg tanulmányaikat a 2017 februárjában induló felsőoktatási keresztféléves képzéseken.
Egyelőre hiába a tüntetések, az üzenetek és az ultimátum a kormány felé, szelektív a hallása a kormánynak a Civil Közoktatási Platform esetében.
Eduline
Több ezer, felhasználói élménnyel foglalkozó szakembert keresnek a hazai cégek, sokan mégsem tudják, mi fán terem egy UX-szakember. Korábbi cikkünkben Kovács Zsuzsa UX-kutatóval beszéltünk arról, pontosan milyen feladatokkal kell megbirkóznia, és milyen végzettséggel lehet hasonló pozíciót megpályázni. Most Fábián Csongorral, az Emarsys UX-dizájnerével és -kutatójával beszélgettünk ezekről.
Eduline
A Pázmány, a MOME és az Andrássy egyetemek már nem úgy szolgálják a nemzetstratégiai célokat, ahogy azt a kormány szerint kellene.
Eduline
Az egyetemre nem csak az érettségi tételek magolásával érdemes készülni - ma öt olyan filmet ajánlunk, amelyet érdemes megnézni még a gólyatábor, a beiratkozás és az első nagy egyetemi bulik előtt. Szubjektív ajánló következik.
Eduline