Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A fővárosban a Margit hídnál akartak megszerezni egy fülhallgatót egy férfitól, akit megvertek majd életveszélyesen megkéseltek.

Tavaly áprilisban a Margit híd budai oldalán ittas állapotban járta az utcákat négy tinédzser. A hídnál szembe jött velük egy 29 éves férfi, aki a fülhallgatóján zenét hallgatott. Az egyikük odalépett hozzá, a sapkáját leverte a fejéről, és felszólította, hogy adja nekik a fülhallgatóját. A férfi erre nem volt hajlandó, ezt közölte is a fiatalokkal, mire közülük ketten rátámadtak és a kőkorlátnak szorították.
A férfi megpróbált kitérni és elmenekülni, ekkor azonban az egyik támadó a vállánál fogva földre vitte, majd egy másik társa ököllel az arcán megütötte. Ezután a társaságból ketten is megrúgták a földön fekvőt, az időközben földre esett fülhallgatóját pedig eltették.
Ezt követően hárman elindultak, a 18 éves - most már - elsőrendű vádlott azonban még ott maradt, a zsebéből elővett egy kést és azzal a férfit többször megszúrta. A szúrások a combján lévő fő artériát is eltalálták, ami nagyfokú vérvesztéssel járt, aminek következtében a sértett közvetlen életveszélyes állapotba került, életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
A négy fiatalkorú elkövetőt a Fővárosi Főügyészség csoportosan elkövetett rablás bűntettével, illetve az elsőrendű vádlottat emellett életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza - írja az ügyészség közleménye.
Botrány a gimnáziumban: börtönbe került a diák egy osztálytermi csíny miatt
Egy hónapnyi börtönnel néz szembe a 17 éves amerikai diák egy ártalmatlannak indult csíny miatt. Egy dél-karolinai iskolában a helyi sheriff letartóztatott egy diákot, mert az papírrepülővel dobta meg tanárát - írja a South Strand News . Bár elsőre ártalmatlannak tűnik az eset, illetve túlzónak az intézkedés, hozzátartozik, hogy a tanár épp elfordította a fejét, így a szemét érte a papírrepülő orra.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).