Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Veszélyes a Fertő tavon korcsolyázni, helyenként ugyanis elvékonyodhat a jég. Ráadásul az ott telelő vízi madarak nyugalmát is zavarhatják a korcsolyázók - tájékoztatta a Fertő-Hanság-Nemzeti Park Igazgatóság csütörtökön az MTI-t.

A nemzeti park felhívta a figyelmet arra, hogy bár a hideg időben Győr-Moson-Sopron megye több állóvize is befagyott, a jégfelület azonban nem egyenletes, van, ahol vastagabb, máshol vékonyabb. Így például a Fertő tavon, valamint a Kónyi-tó, a Barbacsi-tó, a Fehér-tó, valamint a lipóti Morotva-tó esetében - írták.
Kiemelték azt is, hogy a Fertő tó különösen veszélyes, hiszen bizonyos csatornaszakaszok jóval mélyebbek (2-3 méteresek) és ott a lassan áramló víz még télen is elvékonyíthatja a jeget. Ráadásul ha valaki egy ilyen helyen, például a tó hanyi nádasát átszelő csatornán korcsolyázik és a jég a parttól távolabb beszakad, még segíteni sem tudnak rajta - a pontos helyzetét ugyanis nem tudja egyedül megállapítani a bajba került ember, a telefonján pedig nincs térerő sem.
A felsorolt tavak jégfelületét ugyanakkor pihenő- és éjszakázóhelynek használják az ott telelő vízimadarak, például a vadludak, úgy, hogy bizonyos részeket folyamatosan mozgatva jégmentesen tartanak. Ha viszont megzavarják őket, akkor egyrészt energiát vesztenek, ami ebben a hosszan tartó zord időben a gyengébb egyedek pusztulásához is vezethet, másrészt a pihenőhelyük befagyhat, ami szintén a túlélési esélyeiket rontja. Ezeknek a területeknek még a megközelítése is veszélyes, mert bizonytalan a jég vastagsága.
A nádas bizonyos pontjain természetvédelmi célú vaddisznógyérítést is végeznek a nemzeti park munkatársai, ami balesethez vezethet, ha valaki éppen arra jár. Korcsolyapályát csak egy-egy település jegyzője jelölhet ki, az adott terület tulajdonosával, vagyonkezelőjével egyetértésben, és biztosítania kell hozzá az előírt felügyeletet, a mentéshez szükséges feltételeket. Ha ezt védett természeti területre tervezik, akkor szükség van a természetvédelmi hatóság engedélyére is. A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság elsősorban a terület őrzéséért felel, és a szabályszegőket figyelmeztetik, illetve megkérik őket a távozásra. Vitás esetekben pedig feljelentést tesznek - összegezték a közleményben.
A Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízi Polgárőrséget éppen a múlt héten riasztották, hogy a Fertő tóba beszakadt egy korcsolyázó - közölte a szervezete a közösségi oldalán. Az egyesület munkatársai a soproni tűzoltókkal egyeztetve segítettek a bajba jutott embernek. A mentés csaknem fél óráig tartott, a férfi fel tudott mászni a jég tetejére egy másik korcsolyázó segítségével. Járni nem tudott, a cipőjébe víz folyt, a vizes ruhája pedig keményre fagyott. A parton a mentők ellátták és kórházba vitték fagyási sérülésekkel.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.