Újabb magyar film kap Oscar-díjat? Jelölést kapott a Mindenki

Oscar-díjra jelölte Deák Kristóf Mindenki című alkotását a rövidfilmek kategóriájában az amerikai filmakadémia, amely kedden hozta nyilvánosságra a legrangosabb hollywoodi elismerés jelöltjeit.

  • MTI

Deák Kristóf, a film rendezője
MTI / Kallos Bea

Ebben a kategóriában magyar alkotást először 1963-ban jelöltek, a Szabó István rendezte Koncert producere az amerikai Ezra Baker volt.

A rövidfilmek között több mint fél évszázad után került ismét a végső győzelemre esélyes öt film közé magyar mű.

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején játszódik, iskolai környezetben vizsgálja a hatalmi viszonyokat gyerekek és egy gátlástalan tanárnő történetén keresztül. A 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia. Producere a rendező mellett Udvardy Anna volt.

A 89. Oscar-díjátadó gálát február 26-án tartják a hollywoodi Dolby Színházban.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.