Hetekig foglalkoznak majd a Szinyeiben tanulókkal a pszichológusok

Akár hetekig tartó pszichológiai segítséget nyújt a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóinak, a tanároknak és szülőknek a veronai buszbaleset okozta trauma feldolgozása érdekében a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat - mondta az M1 aktuális csatorna keddi műsorában a szakszolgálat főigazgatója.

  • MTI
Asszonyi Eszter

Mosányi Emőke közölte, kedden valamennyi osztályban az osztályfőnökkel együtt két pszichológus kezdi a napot, akik két órán keresztül, de szükség esetén egész nap ott maradnak, továbbá még hetekig jelen lesznek az iskolában.

Azt mondta, ez annál is inkább fontos, mert a tragédia óta ez lesz az első tanítási nap, amikor kiderül, melyik padban nem ül gyerek, melyik órát nem tartja meg a megszokott tanár. Vagyis ez kézzelfogható felismerés lesz.

Mosányi Emőke  arról is szólt, hogy folyamatos szolidaritás tapasztalható az emberek részéről, folyamatosan csöng a telefon az iskolában, érkeznek a felajánlások.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.