#tanárképzés

A minisztériumban jártak az NKE hallgatói: plusz állami féléveket és évveszteség nélküli átvételt ígérnek nekik

Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt. Bár a tervek szerint az érintettek kedvezőbb feltételekkel folytathatnák tanulmányaikat egy másik egyetemen, egyelőre a szükséges jogszabályt még nem fogadták el, és az intézmények közötti megállapodást sem írták alá.





Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.



Ezekre az osztatlan tanári szakpárokra kevesebb mint 20-an jelentkeztek az egész országban

Hiába nőtt a pedagógusképzésbe jelentkezők száma, több olyan osztatlan tanárképzés is van, amely alig vonz jelentkezőket: a biológia-kémia tanári képzésre például mindössze 19-en jelentkeztek első helyen, míg fizikatanár-kémiatanárnak csupán hárman. Sőt, több olyan képzés is akad, amit senki vagy mindössze egyetlen diák jelölt meg első helyen.





Ezeket a nappali tagozatos, állami ösztöndíjas alap-és osztatlan szakokat nem jelölte meg senki

Mezőgazdasági mérnök, tanító cigány-roma szakirányon – csak néhány olyan nappali tagozatos állami ösztöndíjas alapszak a 821-ből, amit senki sem jelölt meg a 2025-ös egyetemi felvételin. Összesen pedig 365 olyan alap-és osztatlan képzés van, amit első helyre senki sem írt be, de többedik helyre igen, ennek mintegy 83 százaléka valamilyen pedagógusképzés.