A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának Hallgatói Önkormányzata Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkár és helyettese egyeztetésre hívta az egyetem hallgatói képviselőit. A találkozón a tanárképzés megszüntetése miatt kialakult helyzetről és a hallgatók továbbtanulási lehetőségeiről tárgyaltak.
A HÖK szerint a kormány azt tervezi, hogy
az érintett hallgatók egy másik, kizárólag állami fenntartású felsőoktatási intézményben folytathatják tanulmányaikat. Az átmenetet külön törvény szabályozná, amelyet hamarosan társadalmi egyeztetésre bocsáthatnak. A két intézmény közötti megállapodás előkészítése is folyamatban van.
A hallgatói önkormányzat tájékoztatása szerint az egyeztetésen több, a hallgatók anyagi és tanulmányi helyzetét érintő vállalás is elhangzott. A tervek alapján a Z-szakos (természettudomány-környezettan tanárszakos) hallgatók további hat államilag finanszírozott félévben részesülhetnének, míg a többi képzés hallgatói állami finanszírozásba kerülnének át. Ez azokra is vonatkozna, akik már rendelkeznek diplomával.
Az átvevő intézmény emellett vállalást tett arra, hogy a hallgatók évveszteség nélkül folytathassák tanulmányaikat. Ezt a korábban megszerzett kreditek elismerésével, szükség esetén pedig felzárkóztató kurzusokkal biztosítanák. Az osztatlan tanárképzésben részt vevők számára további lehetőséget jelenthet, hogy a tervek szerint felvételi eljárás nélkül, a tanárképzéssel párhuzamosan bölcsészképzést is folytathatnának.
Ösztöndíjak és kollégium
A hallgatók egyik legfontosabb aggodalma az ösztöndíjak sorsa volt. Az NKE-n ugyanis a Nemeskürty-ösztöndíj havi 150 ezer forintos támogatást jelenthetett, amelyhez későbbi munkavégzési kötelezettség is kapcsolódott. A HÖK beszámolója alapján az intézményváltással érintett hallgatók mentesülnének a Nemeskürty-ösztöndíjszerződés korábbi kötelezettségei alól. Emellett a tervek szerint az átvevő intézmény ösztöndíjai, valamint a Klebelsberg-ösztöndíj lehetőségei is megnyílnának előttük.
A kollégiumi elhelyezés biztosítását szintén rendeznék, ezt a két egyetem közötti megállapodásban rögzítenék.
A hallgatói önkormányzat külön hangsúlyozta, hogy az egyeztetésen ismertetett intézkedések egyelőre csak célkitűzések és tervek.
A kapcsolódó jogszabály még nem került elfogadásra, a két intézmény közötti megállapodás aláírása sem történt még meg, annak előkészítése folyamatban van. Ez egyaránt vonatkozik a Z-szakos hallgatók és a bölcsészképzésben való továbbtanulás tervezett feltételeire is
– írták a Facebook-bejegyzésükben.
A HÖK szerint az egyeztetésen arról is biztosították a hallgatói képviselőket, hogy nem szeretnék, ha az érintetteket bármilyen hátrány érné az intézményváltás miatt. A hallgatók kérdéseit és aggályait ezért továbbra is várják, ezeket összegyűjtik, és közvetlenül továbbítják a minisztériumnak.
A hallgatók az NKE-n szeretnék befejezni a képzésüket
Ahogy arról korábban az Eduline is beszámolt, a kormány döntése mintegy 400 hallgatót érinthet. A kérdés november 2-án a parlamentben is napirendre került. Máthé Zsuzsa KDNP-s képviselő többek között arra kérdezett rá, igaz-e, hogy 2027 júliusában megszűnik az érintettek hallgatói jogviszonya az NKE-n, és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytathatják tanulmányaikat.
Kapronczai Balázs, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában azzal indokolta a képzés megszüntetését, hogy az NKE-n nem alakultak ki a megfelelő intézményi és szakmai feltételek a pedagógusképzéshez. Azt is közölte, hogy dolgoznak az intézményváltás jogszabályi keretein, és igyekeznek elkerülni, hogy a hallgatóknak többletterhet jelentsen az áthelyezés.
Az érintett hallgatók ugyanakkor október 18-án petíciót indítottak, amelyben azt kérik, hogy az első- és másodévesek az eredetileg meghirdetett feltételekkel, felmenő rendszerben, az NKE-n fejezhessék be tanulmányaikat. A petícióban arra is felhívták a figyelmet, hogy az intézményváltás a tanulmányi előmenetelük mellett az anyagi biztonságukat is érintheti.
Tanulni szeretnénk, hogy taníthassunk – ezzel mondattal szerveznek békés demonstrációt november 6-án, pénteken 10 órára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) pedagógushallgatói. Korábban a kormány bejelentette, hogy megszünteti az NKE-n pedagógusképzést, és még mindig kérdéses, hogy a diákok hol folytatják a tanulmányaikat.