A hallgatók kiállása nem pártpolitikai ügy – üzenik az NKE tanárképző karának diákjai

Bár a petíció kezdeményezője a KDNP ifjúsági szervezetében vezet munkacsoportot, egy új közlemény szerint a több száz diákot csak az köti össze, hogy azt szeretnék: ne nélkülük döntsenek a kar sorsáról. A diákok arra reagáltak, hogy Lannert Judit kivonná a tanárképzést az NKE-ről.

Kiállunk az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kara mellett! A döntéshozók ne a fejünk fölött döntsenek karunk jövőjéről!

– írják petíciójukban az NKE Nemeskürty István Tanárképző Karának (NITK) hallgatói és támogatói, követeléseiket Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszternek címezve. A petíciót 858-an írták alá.

A hallgatók azt írják, a kar bizonytalan helyzetéről a sajtóból értesültek, amit méltatlannak tartanak. Lannert Judit a napokban a Qubitnak adott interjújában úgy fogalmazott: kivonják a tanárképzést az NKE-ről, mivel „rossz üzenete van annak, ha a pedagógusság ugyanolyan hivatásrendnek számít, mint a katonaság vagy a rendőrség”. A hallgatók viszont azt mondják:

Mi erre az egyetemre és erre a karra jelentkeztünk, szeretünk idejárni, ezért elvárjuk, hogy a hallgatókat érintő ügyekben időben és hivatalosan tájékoztassanak, valamint a jövőnket érintő folyamatokba bevonjanak bennünket.

Kérik továbbá, hogy Lannert Judit fogadja a NITK képviselőit. Érdekesség, hogy a petíció kezdeményezője az a Győri Kristóf, aki az Ifjú Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Kommunikációs Munkacsoportjának vezetője. Az IKSZ a KDNP ifjúsági társszervezete, a szövetség Facebook-oldalán napi szinten a Fidesz mellett és a Tisza ellen szólal fel.

Ugyanakkor az NKE NITK egyik hallgatója a kar diákjainak nevében közleményt juttatott el az Eduline-nak, amelyben nyomatékosan hangsúlyozza:

A petíció és a hallgatók fellépése nem pártpolitikai kezdeményezés, hanem a diákokat érintő döntések előtti érdemi párbeszéd iránti igényből született.

A hallgatók kiemelik: nem szeretnék, ha a tanárképző kar ügye bármelyik politikai oldal eszközévé válna, és ők nem kívánnak részt venni pártpolitikai csatározásokban. Szerintük a kar hallgatói különböző világnézetűek, akiket egyetlen közös cél köt össze:

szeretnék megőrizni a képzésüket, és azt szeretnék, hogy a róluk szóló döntések ne nélkülük szülessenek meg.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.