Csökkenteni kell a tananyagot, a diákok már túlterheltek
Csökkenteni kellene a tananyagot a tanárok szerint, mert nem tudnak mindent beleerőszakolni egy napba. A diákoknak már így is napi nyolc-kilenc órájuk van, hetente többször nulladik órával.
Csökkenteni kellene a tananyagot a tanárok szerint, mert nem tudnak mindent beleerőszakolni egy napba. A diákoknak már így is napi nyolc-kilenc órájuk van, hetente többször nulladik órával.
Eduline
Pokorni Zoltán szerint a politikusok bár támogatják a szakképzést, azért a saját gyerekeiknek mégis érettségit és diplomát akarnak. Arra is kitért, hogy "politikai és szakmai gyávaság", hogy nem csökkentik a tananyag mennyiségét.
Eduline
Magyar könnygázról és határzárról tanulnak Svédországban az állami nyelvoktatáson részt vevő menekültek, elsősorban szírek – közölte a Magyar Idők.
Eduline
Balog Zoltán a nemzeti tanévnyitón arról beszélt, a szülőkkel szeretnék megvitatni, mikor kezdődjön és meddig tartson a nyári szünet és hogy kell-e csökkenteni a tananyag mennyiségét.
eduline/mti
Nem egy kilencedik évfolyam bevezetésére lenne szükség az általános iskolákban, hanem jelentős tananyagcsökkentésre, mivel az alapkészségek fejlesztésére, gyakorlásra egyáltalán nincs idő.
MTI
Csökkenteni kell a tananyagot, időt hagyni arra, hogy a tanulók gyakorolhassanak és a pedagógusok megbecsülését is növelni kell Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint is.
Eduline
Az augusztus 15-i határidőig a szülők 85 százaléka fizette be a tankönyvek árát.
MTI
Százmillió forintot biztosít a kormány a tartalékból a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen készülő tananyagok...
MTI
Sir Arthur Conan Doyle különc nyomozójának, Sherlock Holmesnak a történeteit világszerte az irodalomtörténet kincsei közt tartják számon - nem így Virginia amerikai szövetségi államban, amelynek egyik körzetében egyenesen száműzték az iskolai tananyagból.
Eduline
Szeptembertől a homoszexualitásról is tanulni fognak a kaliforniai diákok – ez az első amerikai állam, amely engedélyezi, hogy a melegek és leszbikusok társadalmi helyzetéről, a homoszexualitás kultúrtörténetéről szóló szövegek is bekerülhessenek a tankönyvekbe.
Eduline
A tanév végén nemcsak egymillió osztrák diák számára kezdődik meg a vakáció, a nyár az osztrák kormány – eddig sikertelen – oktatási reformpróbálkozásainak szüneteltetését is jelenti. Pedig a közoktatás átalakítására bőven van nemzetközi példa – a Die Presse összefoglalta a hatékony iskolarendszer nyolc alapelvét.
Eduline
Jövő héten indul az eduline és a matekerettsegi.hu közös érettségi előkészítő sorozata, minden héten egy-egy olyan témakört fogunk feldolgozni ami jó eséllyel visszaköszönhet élesben is. Ráadásul bemutatunk nektek egy olyan új interaktív tanulási formát, amit máskor is használhattok ha elakadnátok a tanulásban.
Eduline
Informatikai hiányterületekre koncentrálva szervez idén tavasszal is tanfolyamokat az IT Factory. A sláger várhatóan az etikus hekkerek eszköztárába is bepillantást engedő hálózatbiztonság, valamint a szabad szoftverekhez, így például a Linuxhoz kapcsolódó tanfolyamok lesznek.
Eduline
Ápolás, valamint nemzetközi szociális munka és szociális gazdaság szakon mesterképzés indul ősszel a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán (DE-EK); az új szakokról ma tartottak sajtótájékoztatót Nyíregyházán.
Eduline
Online kérdőívek segítségével végzett pályakövetéses kutatásokat a Pannon Egyetem 2008 őszén, melynek eredményeit a közelmúltban ismertették a vizsgálatot végzők egy szakmai konferencia keretében. Az eredményekből kiderült, az idegen nyelvi képzéssel nem voltak megelégedve a hallgatók, pedig erre az ismeretre van a legnagyobb szükségük a munkaerőpiacra kikerült frissdiplomásoknak. A válaszok azonban az elhelyezkedés tekintetében pozitív képet mutatnak, a végzettek ugyanis 1-3 hónap alatt találnak munkát, legmagasabb bérrel a műszaki végzettségűek helyezkednek el.
Edupress
Oktatástan 10 db kidolgozott tétel, mérnöktanári szakon - terjedelem: 7 oldal - itt készült: NyME
Eduline