Új képzések a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán

Ápolás, valamint nemzetközi szociális munka és szociális gazdaság szakon mesterképzés indul ősszel a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán (DE-EK); az új szakokról ma tartottak sajtótájékoztatót Nyíregyházán.

  • Eduline

Fábián Gergely dékánhelyettes elmondta: míg előbbi mesterszakot az intézmény önállóan indítja el, addig a nemzetközi Sowosec (Social Work And Social Economy) mesterképzés kilenc európai felsőoktatási intézmény együttműködésében valósulhat meg. A szociális munka és gazdasági képzésben négy félév alatt lehet elérni az okleveles gazdasági szakértői szakképzettséget, amelyet elsősorban társadalom-, gazdaság- és egészségtudományi, valamint pedagógusképzési területen diplomát szerzettek számára hirdetnek meg - ismertette a dékánhelyettes.

A Sowosec-programban részt vevő svájci, német, francia, szlovák, cseh, osztrák, lengyel és román egyetemek a közösen kidolgozott tanterv alapján egyforma elméleti és gyakorlati tantárgyakat oktatnak.  

Fábián Gergely kiemelte: a képzés egy közös diplomával zárul, melyet a résztvevő országok egyetemei elfogadnak, így az itthon másoddiplomázók akár külföldön is elhelyezkedhetnek a szociális munkaterületen. A programot az Európai Unió támogatja, a közös tananyag, illetve a tantárgyak tematikájának kidolgozására 200 ezer eurót biztosított Brüsszel a kar számára.

mti

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.