Pokorni odaszúrt a kormánynak: A szakmunkásképzést támogatják, de azért az ő gyerekük érettségizzen le

Pokorni Zoltán szerint a politikusok bár támogatják a szakképzést, azért a saját gyerekeiknek mégis érettségit és diplomát akarnak. Arra is kitért, hogy "politikai és szakmai gyávaság", hogy nem csökkentik a tananyag mennyiségét.

  • Eduline
Fazék

Pokorni Zoltán a Corvinus Rajk László Szakkollégiumában tartott beszélgetésen azt mondta, az oktatási rendszer fő baja a szétaprózottság. Szerinte túl sok a kis iskola, ahol nincs megfelelő technikai háttér, fejlesztő pedagógus, esetleg pszichológus, és ahonnan a tehetősebb vagy középosztálybeli szülők elviszik a gyerekeiket a városok jó nevű iskoláiba. Ezáltal pedig kialakult egy szegregáló iskolarendszer, ahol „gettószerű zárványként szocializálódik a hátrányos helyzetű, rossz szociológiai státuszú családok gyerekeinek a tömege” – írta a Népszabadság.

Pokorni szerint erre akart megoldást találni a kormány a Klik életre hívásával, ám úgy véli, nem jól nyúltak a problémához, mert ott is a Klikhez csatolták az iskolafenntartás jogát, ahol erre egyáltalán nem volt szükség. „Kicsit ironizálva, azt a nénit is átkísérte a zebrán, aki nem akart átmenni” – ütötte el viccel pártja ballépését.

Pokorni Zoltán azt mondta, a pedagógiai kultúrán is változtatni kellene, mert iszonyatosan magasak a gyerekekkel szemben támasztott követelmények, és nagyon sokrétű a tananyag. „Politikai és szakmai gyávaság, hogy nem mernek szelektálni az átadandó tudás között, mert Magyarországon a Mengyelejev-táblázat még fel nem fedezett elemeinek tulajdonságaitól a devizaalapú hitel jellemzőin keresztül az emberi jogok ismeretéig mindent tudni kell” – fejtette ki véleményét.

Az egykori oktatási miniszter szerint a sokadik nagy hiba a szakmunkásképzés preferálása volt. „A gazdasági kamara vezetői, nagyvállalkozó körök vezetői kezdik el mondani, hogy minek annyi érettségizett. Ez öngyilkos irány. És mindezt támogatják politikus társaim, de csak addig, amíg az ő gyerekük nem kerül sorra, mert ő azért érettségizzen le, járjon egyetemre” – tette hozzá indulatosan.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.