Tavalyhoz képest jóval többen kerültek be rövidített tanári képzésre
Az idei általános felvételiben 3845 hallgatót vettek fel tanári mesterképzésre, 468-cal többet, mint egy évvel korábban.
Az idei általános felvételiben 3845 hallgatót vettek fel tanári mesterképzésre, 468-cal többet, mint egy évvel korábban.
Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.
Bár a petíció kezdeményezője a KDNP ifjúsági szervezetében vezet munkacsoportot, egy új közlemény szerint a több száz diákot csak az köti össze, hogy azt szeretnék: ne nélkülük döntsenek a kar sorsáról. A diákok arra reagáltak, hogy Lannert Judit kivonná a tanárképzést az NKE-ről.
Hiába nőtt a pedagógusképzésbe jelentkezők száma, több olyan osztatlan tanárképzés is van, amely alig vonz jelentkezőket: a biológia-kémia tanári képzésre például mindössze 19-en jelentkeztek első helyen, míg fizikatanár-kémiatanárnak csupán hárman. Sőt, több olyan képzés is akad, amit senki vagy mindössze egyetlen diák jelölt meg első helyen.
Számos rövidített ciklusú tanári mesterképzést hirdettek meg a 2026-os keresztféléves felvételiben. Mutatjuk, kik végezhetik el ezeket.
Székács Linda
Mostantól a tanárképzésben a hallgatók nemcsak azt fogják tudni, hogy mit, hanem, hogy hogyan is kell oktatni.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karán két olyan osztatlan tanárszak is van, amit csak egyetlen diák jelölt meg első helyen. Mindezt úgy, hogy az NKE-n az állami ösztöndíjas félévek nem számítanak bele az államilag ingyenes 12 félévbe.
Mezőgazdasági mérnök, tanító cigány-roma szakirányon – csak néhány olyan nappali tagozatos állami ösztöndíjas alapszak a 821-ből, amit senki sem jelölt meg a 2025-ös egyetemi felvételin. Összesen pedig 365 olyan alap-és osztatlan képzés van, amit első helyre senki sem írt be, de többedik helyre igen, ennek mintegy 83 százaléka valamilyen pedagógusképzés.
Több, az új tanárképzéshez kapcsolódó tanszéken dolgoznak a "közszolgálati egyetemi docensek."
„A Covid-oltással chipet ültettek az emberekbe. Az 5G rákot okoz. Idekattintva tiéd lehet ingyen a legújabb iPhone.” Ilyen és ehhez hasonló álhírekkel szinte minden nap találkozhatunk az interneten, azonban gyakran fel sem ismerjük elsőre, ha valótlan állításról van szó.
3,5 év alatt diploma, 1 év alatt edzőkből, rekreációs szakemberekből testnevelő tanár - 100 évvel ezelőtti szintre viszik vissza a testnevelőtanári képzést. Dr. Farkas Péter, egyetemi docens, testnevelő tanár írása.
Eduline
Hatalmas szakmai örökséget hagyott maga után.
Tornyos Kata
2025. januárjának végéig kell elhagyniuk az otthonaikat.
Székács Linda
Március közepén jelentette be az államtudományi képzéseiről ismert Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy 2025 szeptemberétől pedagógus- és bölcsészképzésekkel bővítik az egyetem képzési kínálatát. A részletekről Veszelszki Ágnes tanszékvezetőt, az induló kar rektori megbízottját kérdeztük.
Székács Linda
9728 felvett hallgató közül csak 2231-en álltak munkába a 2023/24-es tanévben.
Székács Linda
Hiába nőtt a felvételizők létszáma, nem a most felvett diákok jelentenek majd utánpótlást a pedagógushiányra.
Székács Linda
Az idei felsőoktatási felvételi több szempontból is különbözött az eddigiektől, kezdve azzal, hogy jóval többen jelentkeztek, mint a korábbi években, amihez valószínűleg hozzájárul a felvételi rendszer átalakítása is. A legnagyobb verseny idén is a gazdasági képzéseken lesz, de idén nőtt a pedagógusképzésekre jelentkezők száma is, tanárokból viszont 2023-ban sem fogunk Dunát rekeszteni.
Székács Linda
3357 fő - ennyien jelentkeztek idén valamilyen osztatlan tanári képzésre. Nem meglepő tehát, hogy ezzel a tanárképzések idén sem kerültek be a felvételi 10 legnépszerűbb szakjának listájába - még úgy sem, hogy idén egyébként kiemelkedően sokan, mintegy 126 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. Vannak szakok, amiknél egy kicsit jobb a helyzet, míg a természettudományos tárgyak esetében aggasztóak az előrejelzések.
Székács Linda
Franciaországban, Németországban, Portugáliában, Svédországban és Olaszországban is egyre kevesebben választják a tanári pályát. Magyarországról nem is beszélve.
Tornyos Kata