Speciális szabályokat vezetnek be, teljesen lezárják a Parlamentet a státusztörvény tárgyalása napján
Senki sem léphet majd be az épületbe a politikusokon kívül.
Senki sem léphet majd be az épületbe a politikusokon kívül.
A 18 éves diáklányra kétszer is indokolatlanul magas bírságot szabtak ki az áprilisi és májusi nem bejelentett kordonbontó akciók miatt. Közben civilek pár óra alatt összegyűjtötték neki a bírság összegét.
Az időpont azt követően körvonalazódott, hogy Semjén Zsolt a törvény sürgősségi eljárásban történő elfogadását szorgalmazta.
Ez a hét is tüntetéssel indult, miközben a kormány figyelmen kívül hagyva az elmúlt hónapok tiltakozásait benyújtotta a státusztörvény tervezetét a parlament elé. A héten elkezdődtek a szóbeli érettségik is, miközben Romániában bizonytalan, mikor indulnak a vizsgák a sztrájkoló pedagógusok miatt. Mutatjuk, mik történtek ezen a héten.
Újabb nagyszabású tüntetést rendeztek Bukarestben a magasabb bérekért harmadik hete sztrájkoló tanügyi szakszervezetek pénteken, szándéknyilatkozat helyett jogi garanciát követelve a kormánytól a beígért béremelésre.
A június 12-17. közötti demonstráció a szavazás napján lesz, melynek időpontját egyelőre nem lehet tudni.
A 17 éves Mátét fogdába zárták az egyik tanári tüntetés után a rendőrök, előtte könnygázt is fújtak a szemébe, de végül semmivel sem vádolták meg.
Nem csak Budapesten, de számos vidéki településen is.
Az ígért időponttal ellentétben június 1-jén nem lépett életbe a státusztörvény, a tanárok többsége azonban inkább gyanakvó, mintsem bizakodó.
Már gyűlnek a programok a jövőhétre is. Ezen a héten az Egységes Diákfront, a Tanítanék és a noÁr szervez kiállásokat, jövőhét hétfőn pedig a PDSZ és az ADOM Diákmozgalom.
Véget ért az érettségi vizsgák második hete, ami már közel sem csak az írásbelikről szólt. A borongós idő nem csak az emberek kedvét rontotta el, de tönkretette egy budapesti gimnázium plafonját is, a drasztikus tanárhiány megoldása egyre reménytelenebbnek tűnik, a diákok pedig ismét demonstrációt tartottak, ami ezúttal a Fidesz-székház előtt ért véget.
A bejelentett tüntetés után a több ezres tömeg egy része a Fidesz-székházhoz vonult, ahol rendőri sorfal fogadta őket. A rendőrség közleménye szerint itt egy "néhány száz főből álló agresszív tömeg" erőszakkal próbálta áttörni a sorfalat, majd a verbális sértegetések után egyre komolyabb dolgokkal is dobálták a hatóságokat.
A baloldal politikusai havi 5-6 millióért akadályozzák, hogy a pedagógusok 800 ezret kereshessenek - reagált a Fidesz a pénteki budapesti tüntetésre az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben azt írták: a kormánypártok teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét emelni kell.
Bár a tüntetés hivatalosan véget ért, az Egységes Diákfront rendezvénye után a több ezres tömeg nagy része megindult a Fidesz-székház felé.
Az első információk szerint május 30-tól egészen június 1-ig tüntetnek majd.
Az érettségi írásbeli vizsgák második hetének végén újabb tüntetésre készül a tanárok ügyében és a státusztörvény ellen az Egységes Diákfront péntek délután fél 5-től. A „Gyerekeket bántasz! – 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” címmel meghirdetett demonstráció a tervek szerint a Kossuth téri Tisza István emlékműtől indul, ahonnan a tervek szerint az Oktogonig vonulnak majd a résztvevők.
Számos büntetőeljárást kezdeményezett a Karmelita Kolostornál történtek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Többek között hivatalos személy elleni erőszakról, garázdaságról és rongálásról is írnak. További gyanúsítások is várhatók.
Tanácsolják, hogy ügyvéd nélkül ne tegyen senki vallomást, az is kiderül, mindez kötelező-e és mikor kell a rendőröknek enni adniuk az előállított embereknek.
Novák Katalin azt mondta, egyetért azzal, hogy a pedagógusbéreket az EU-s forrásoktól függetlenül meg kell emelni, de attól, hogy ő így gondolja, ez még nem történik meg. Azt komolytalannak tartotta, hogy ígéretet kértek tőle: ne írja alá a státusztörvényt.
Elmúltak már rég azok az idők, amikor azért büntettek meg valakit, mert nincs rajta maszk.