Megvan az időpont: péntek délután ismét tüntetnek a Kossuth téren

Az időpont azt követően körvonalazódott, hogy Semjén Zsolt a törvény sürgősségi eljárásban történő elfogadását szorgalmazta.

  • Székács Linda

Időpontot kapott a korábban már bejelentett tüntetés, amit az Egységes Diákfront és a Tanítanék közösen szerveznek a Kossuth téren. Az esemény időpontját azt követően jelentették be, hogy a korábbi hírekkel ellentétben - mely szerint nem tárgyalják sürgősségi eljárásban a státusztörvényt a Parlamentben - Semjén Zsolt kormányfő-helyettes azt mondta, az eheti négynapos ülést megtoldaná egy rendkívüli üléssel is a pénteki nap folyamán, hogy aznap fogadják el a státusztörvényt. Szerinte ugyanis ha ez nem történik meg, akkor az őszi ülésszakra tolódna néhány egyéni indítvány megszavazása, ez pedig "fontos jogalkotói célkitűzések megvalósítását" sodorná veszélybe.

A "Többen vagyunk" Tüntetés a bosszútörvény ellen" nevű Facebook-eseményre már több ezren jeleztek vissza, akik ott lesznek péntek délután 5-kor a Parlament előtti Kossuth téren.

Már annyi mindent elvettek, és most még a személyi szabadságot is fenyegetik. Kiszolgáltatott helyzetet teremtenének a pedagógusoknak, átvezényelnék, a gyerekektől szándékosan elszakítanák szeretett tanáraikat.

Több mint 5 000 pedagógus mondana fel, ha a törvényt megszavazzák. Ez nem családvédelem, nem is hiba, hanem bűn.

Le a bosszútörvénnyel! Nem adjuk a jövőnket!AZ OKTATÁS MÉG MINDIG NEMZETI ÜGY!

- írják.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.