#PSZ


Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.



„Elfelejtettek egyeztetni róla, véletlenül tudtuk meg” – a PSZ szerint a szakképzési törvény módosításából kihagyták a szakszervezeteket

A Pedagógusok Szakszervezete szerint a szakképzési törvény tervezett módosításáról nem egyeztettek velük, sőt a jogszabálytervezetről is csak véletlenül szereztek tudomást. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke úgy gondolja, hogy a szakképzési rendszert átfogóan át kellene világítani, és az önkormányzati iskolafenntartás visszaállítása előtt is alapos hatástanulmányra lenne szükség.





A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.



250 gyerekre jut egy pedagógiai asszisztens, a bérezés sem tükrözi a tapasztalatot – átfogó reformot sürget a PSZ a gyógypedagógiában

A sajátos nevelési igényű gyerekek ellátásának átfogó átalakítását sürgeti a Pedagógusok Szakszervezetének Gyógypedagógiai Tagozata. A szervezet szerint ma túl sokat kell várni az ADHD- és autizmusvizsgálatokra, nincs elegendő szakember, sok intézményben nem biztosítottak a megfelelő fejlesztések, miközben a gyógypedagógusok túlterheltek, a bérrendszer pedig nem ismeri el megfelelően a szakmai tapasztalatot.



Heti 20 órában maximalizálná a kötelező óraszámot a Pedagógusok Szakszervezete a szakképzésben

A szakképzésben dolgozók közalkalmazotti jogállásának visszaállítását, a tanítási évre vetített munkaidőkeret megszüntetését és átláthatóbb bérrendszer kialakítását is sürgeti a Pedagógusok Szakszervezetének szakképzési és felnőttképzési tagozata. A szervezet egy 24 pontból álló javaslatcsomagban foglalta össze azokat a problémákat, amelyek szerintük azonnali intézkedést igényelnek a szakképzésben.


A PSZ szerint a NOKS-dolgozóknak beígért 25 százalékos béremelés kompromisszumos megoldás, de jó első lépés

A nevelést, oktatást közvetlenül segítő dolgozók közül sokak nettó fizetése még mindig „kettessel kezdődik” – mondta Tóth Tünde, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a szervezet tanévzáró sajtótájékoztatóján. A PSZ elfogadná, hogy július 1-jétől megvalósuljon a korábban ígért 25 százalékos béremelés, de szerintük ez csak szükséges, nem elégséges lépés lenne.





„Olyan miniszterre van szükség, aki hatással van a miniszterelnökre” – átfogó változásokat vár a PSZ

Szabad tankönyvválasztást, új Nemzeti alaptantervet és valódi egyeztetést sürget Totyik Tamás, aki szerint az oktatási rendszer problémái egymásra épülnek, és egyfajta „pillangóhatásként” erősítik fel a társadalmi különbségeket. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke úgy látja, az új kormánynak egyszerre kellene gyors lépéseket tennie és hosszú távú reformokba kezdenie.