Három év után újra tanítani fog Pilz Olivér
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
Az oktatási rendszer átalakítása nem kezdődhet a Nemzeti alaptanterv átírásával vagy az óraszámok csökkentésével, először azt kell meghatározni, hogy mi legyen az iskola szerepe a 21. században – erről beszélt Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója az ATV-ben.
Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.
A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.
Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója szerint az elsők között merült fel a neve az oktatási minisztérium államtitkári pozícióival kapcsolatban, hivatalos felkérést azonban végül nem kapott. A kormány cáfolta Pilz értesüléseit.
Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója szerint a kormányváltás nemcsak politikai fordulat, hanem egy évtizedes oktatási válság következménye is. Véleménycikkében arról ír: a rendszer saját maga alatt vágta a fát, amikor elhanyagolta az oktatást – és ezzel végső soron a saját bukását készítette elő.
Tíz éve indult el a Tanítanék Mozgalom a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelével, amikor országos figyelmet kaptak a közoktatás problémái. Azóta tüntetések, polgári engedetlenségi akciók, elbocsátott pedagógusok és elmaradt reformok kísérték a mozgalom történetét.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a pályaelhagyás mellett döntött, azonban, ha nem talál állást, akkor kénytelen a közoktatásban maradni, hiszen el kell tartania családját.
Tornyos Kata
A résztvevők hat nap alatt 180 kilométert fognak megtenni, délutánonként pedig fórumokat tartanak majd, hogy felhívják a figyelmet az oktatási rendszer problémáira.
Eduline
„Az, ami nagyon sok iskolában folyik – és ami lényegében a kormánynak is elvárása –, az gyerekmegőrzés. Ott, ahol egy iskolában már nincs egyetlen kémia-, angol-, vagy informatikatanár sem, ott rendes oktatás sincs. Ott már összedőlt az oktatás” – mondta a Tanítanék Mozgalom társalapítója.
Eduline
Egy éve hosszú és dühös levelet küldött a boon.hu szerkesztőségének a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete, mely egy mozgalmat hívott életre 2016-ban az oktatás megreformálásáért.
Eduline
Február elsején Balog Zoltán távozásáért tüntet a Tanítanék Mozgalom.
Eduline
A tanárlázadás kirobbantója nyerte el a nézők szimpátiáját.
Eduline
Pilz Olivér szerint nem történtek valódi változtatások az oktatásban.
Eduline
Arra kíváncsiak, hogy meg tudja-e védeni a jelenlegi oktatási rendszert a tanárok, szülők és diákok előtt.
Eduline
A Herman Ottó Gimnáziumból elindult mozgalom tagjai nem látnak rendszerszintű változást: éveket kell még várni a diákok és tanárok terheinek csökkentésére, nem derülnek ki időben az érettségi követelmények, egyes tantárgyakhoz nincsenek tankönyvek, egyeztetés nélkül vezettek be új tantárgyat. A lista hosszabb, mint egy éve volt.
Eduline
Tanárok, diákok és szülők is kiálltak az indok nélkül elutasított volt helyettes mellett. Szerintük politikai döntés született.
Eduline
A tiltakozási hullám elindulásában szerepet játszó miskolci tanár szerint a szombati tüntetésen szeretnék megmutatni, hogy bár itt a tanév vége, ők nem állnak meg.
Eduline
Mind a 12 miniszter megbukott, a szöveges értékelést sem teszik ki az ablakba.
Eduline
Hat vidéki városban lesz demonstráció, a két nagy szakszervezet is beszállt a szervezésbe.
Eduline